Galéria

Fellángolt az óriásgyertya

2006. december 04., 18:00
A Fő téri nagy adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdetét vette a Jézus születésének megünneplésére való felkészülés időszaka. A négy hétig tartó programsorozatot dr. Ipkovich György polgármester nyitotta meg aki hangsúlyozta: Advent idején jobban figyelünk szeretteinkre, embertársainkra, és ezt jó lenne átvinni a hétköznapokra is.
Nézd meg képeinket!

Külön köszönetet mondott Ávár Tibor gyertyaöntő mesternek, a Guinness-rekordok közé illő óriási adventi koszorú készítőjének. A Szentháromság szobornál több ezren voltak kíváncsiak az első és egyben legnagyobb, két és fél méter magas gyertya meggyújtására, amelyre ökumenikus szertartás keretében került sor.

Karácsonyig a Fő téren színes kulturális programok várják az érdeklődőket.

Fotó: Berta Bálint