MNB - 2
MNB

Galéria

Első nap az iskolában

2007. szeptember 03., 14:38
Elkezdődött a 2007/2008-as tanév. Szombathelyen, az önkormányzati iskolákban több mint 13 ezren ültek be az iskolapadba. Az első osztályban a mai nap még az ismerkedésé, tanulni csak később kezdenek a gyerekek. Az idei tanévben összesen 181 napot járnak majd iskolába a diákok.

A Paragvári úti Általános Iskolában ma reggel tartották a tanévnyitót. Közel 800 diák jár ide, közülük 101-en először lépték át az iskolakaput. Az elsősök  még lufit is kaptak. Tanévnyitó után elfoglalták helyüket a tanteremben, ahova a szülők is elkísérték őket.

Első nap az iskolában

Szombathelyen, az önkormányzati általános iskolákban mintegy 600, a nem önkormányzatiakban pedig 170 első osztályos kezdte meg az iskolát. A Paragvári Iskolában a környezet és a társaság nem teljesen új a gyerekek számára, ugyanis a szeptemberi iskolakezdés előtt már találkozhattak egymással.

Kőváriné Fekete Marietta, igazgató - Paragvári úti Általános Iskola
"A tavalyi tanév végén többször is találkoztunk a szülőkkel, de a gyerekeket is vártuk egy iskolanyitogató programra, ahol számos foglalkozáson vehettek részt."

Az első napok még az ismerkedésről, a játékról szólnak. Egy hónap is eltelik, mire a gyerekek megszokják a rendet.