MNB
MNB - 2

Galéria

Továbbra is utolsó a Haladás

2009. szeptember 14., 15:24
2:1 arányú vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás a Soproni Liga 7. fordulójában. A tavalyi bronzérmes együttes ezúttal a Győr ellen, hazai pályán maradt alul. A Haladás továbbra is utolsó a bajnoki tabellán.

A vendégcsapat az első félidő közepén szerzett vezetést. A győriek grúz játékosa, Alekszidze passzolt Nicoreshez, aki szép lövéssel juttatta vezetéshez a fehér mezeseket. Ebben a játékrészben még a Haladásnak is voltak próbálkozásai, az eredményen azonban nem tudtak változtatni Keneseiék. Fordulás után folytatódott a mezőnyjáték, a Haladás többet birtokolta a labdát, a gyors győri ellenakciók azonban veszélyt jelentettek Rózsa kapujára. A 77. percben eldőlt a mérkőzés, egy gyors kontra után Tokody tálalt Józsi elé, aki a kapuba lőtt. A 92. percben a Haladás 11-eshez jutott, amelyet Kenesei értékesített, így alakult a 2:1-es végeredmény.

Nézd meg képeinket!
Fotó: Vizi László

Pintér Attila - edző, Győri ETO
"Voltak olyan periódusok, amikor cipeltük a labdát, nem járattuk rendesen, amint ezt megváltoztattuk, újra a mi akaratunk érvényesült."

A mérkőzés nagy részében a Haladás mezőnyfölényben játszott ugyan, de a védelem tehetetlen volt a gyors győri ellentámadásokkal szemben, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot.

Németh Zoltán - edző, Szombathelyi Haladás
"Tettük a dolgunkat, csak gépiesen. Ez a kérdés, hogy tudunk ebből a pozícióból elmozdulni, de hát a játékosok meg vannak ijedve, és ez rossz, mert így nem lehet a kútból kijönni."

A Haladás 4 ponttal a bajnoki tabella utolsó helyén áll az ugyanennyit gyűjtött Honvéd mögött. Hétvégén a Kecskemét, utána a Diósgyőr látogat a Rohonci útra.