Galéria

Képes történelem

2005. december 17., 08:03
Egy egyedülálló rovat. Ha ide kattint, akkor egyben megnézheti azokat a régi szombathelyi fényképeket (rövid kommentárokkal együtt), melyeket nézőink küldtek szerkesztőségünk felhívására. A galéria folyamatosan bővül...


A kép egy május 1-jei felvonuláson készült, ahol a szombathelyi Haladás VSE Vívószakosztálya vonult fel.
Forrás: PM Szombathelyi vívóakadémia SE.
A képet Varga Péter küldte be nekünk.



Hőlégballon a Váci fölött 1978-ban

Szombathelyi repülőnap 1972-ben

A kellemes nyári időben egyre-másra tűnnek fel az égbolton a hőlégballonok. Van, aki sportcélokra használja ezt a nem túl nagy karriert befutott közlekedési eszközt, de a reklámfelületként való alkalmazásnak is vannak hagyományai, mint ahogy azt a Gróf Béla olvasónk archívumából kapott kép is bizonyítja. Ebből a gyűjteményből származik a reptéren készült fotó, amely egy ejtőernyős (remélhetőleg szerencsés) földet érése előtt készült.

A Dózsa Tsz például nagyüzemi csirkeneveléssel is foglalkozik. A képen "Tóth Józsefné gondozza a csirkéket igen szakszerűen. Háromhavonként értékesítik a rántanivaló finom jószágokat.” Ugyanitt tojásgyártás is folyik, ami "jó hasznot hoz a tsz konyhájára.”

Tavasszal, amikor zsendül az élet, előtérbe kerülnek a földszagú témák. A városi tanács Építsük, szépítsük Szombathelyt című 1961-es kiadványa két termelőszövetkezetet említ, melyek a városi piac lehetőségeit "többnyire ki is használják”.
A Kertész Tsz-t, amely "a legfiatalabb nagyüzemi szövetkezeti gazdaság a városban”. A frissiben alakult szövetkezet profilja a zöldség- és primőráru-termelés, a virágkertészet.

1969 nyarán fogta fényképezőgépét Barna Tamás, és elindult városnézésre. Ezúttal a Szily János utcából közelítve a Berzsenyi Dániel teret járhatják körbe vele. A korról árulkodnak az autók, valamint az emberek ruhái.

Egy pillantás a Széchenyi utcába. Az aszfaltot villamossín szeli ketté, az úttest bal oldalán lovas kocsiba rakodnak.

A megyeháza előtti parkolóban jó néhány hellyel kevesebb volt, és nincsenek parkolóautómaták sem. Igaz akkoriban nem járt annyi autó, mint napjainkban, viszont több volt a Trabant, a Wartburg, a Skoda.

Ifjúsági találkozó a hetvenes években a Rohonci úti Haladás-pályán, amikor még nem állt a lelátó mögötti munkacsarnok. A diákok úttörő egyenruhában sorakoznak, a lelátón textilekből "Előre" feliratot formálnak. Az úttörőszövetség ugyan még ma is létezik, de már messze nem olyan nagy a tábora, mint hajdan. Ugye még ön is őrizgeti valahol egykori sípját vagy nyakkendőjét!

Ünnepség 1968-ban a volt Fürst (mai Neumann) iskola előtt Barna Tamás képén

Tátrai Ferenctől kaptuk a most látható három képet. Az első a Szenczy (mai Bejczy) utcát mutatja. Az út szélén autóbuszok parkolnak, ugyanis az ötvenes években itt volt a buszpályaudvar. Szemben a "100 éves óvoda" épülete magasodik a mai Isis irodaház helyén. Az óvoda kertjében már akkor is állt az öreg platánfa, ez a képen látható. A Csepy Demeter által alapított kisdedóvó az ország legelső óvodái közé tartozott, harmadik vagy negyedik volt az országban. (A Rákóczi utca város felőli torkolata korábban nagyon összeszűkült, az Isis Szálló kicsit beljebb került, az utca pedig "kiszélesedett".) A kép jobb oldalán a városháza, a balon az okmányiroda helyén álló épületek láthatóak. Kicsit látszik az egykori Éva malom épülete (most Ázsia Áruház).

A Villamos Vasút teljes dolgozói gárdája megjelent a fénykép elkészítésénél 1949-ben. Az egyik "kivonulás" előtt készült a felvétel. Levélírónktól azt is megtudtuk, hogy bizony voltak női villamosvezetők akkoriban, ők szintén láthatóak a képen.

A Fő teret hívták már Köztársaság térnek, még korábban Szentháromság térnek. A fotó ebből az időből való, és az egyik fűszeres üzlet bejáratát örökítette meg az üzlet tulajdonosával, munkatársaival.

"Ma egyre inkább arról nevezetes a város, hogy könnyűipari központtá alakul" - írja az Építsük, szépítsük Szombathelyet! című kiadvány 1961-ben (melyet Magdics Miklós őrzött meg az utókornak). A felvétel a cipőgyár épületét ábrázolja félkész állapotban. Mivel a termelés az üzemben már egy ideje leállt, elképzelhető, hamarosan ismét el lehet majd készíteni ezt a képet - bontás közben.

Méreteiben egyedülálló, hatvan méter hosszú iker futószalag a cipőgyárban, melyen 800-900 pár cipő készül naponta. Az új üzemi épület része a gyár húszmillió forintos rekonstrokciójának. Ezzel ez az üzem Vas megye legnagyobbjává nőtte ki magát - közel 50 éve.

Épül a Csónakázó tó városunkban. A munkálatok a tervekhez képest elhúzódtak, ugyanis az 1960-as árvíz megtöltötte vízzel az árkot. A csapadékmentes nyár azonban nagyrészt kiszárította a medret, így a Tanácsakadémia több mint 100 hallgatója folytatni tudta a munkát.

Szombathely első helyijáratos autóbusza, amely észak-dél irányba közlekedett Herény és Szentkirály között. A járat 1950 végétől közlekedett, és a villamost is üzemeltető cég kezelésében volt. A Mercedes gyártmányú járművet Guttmann László vezette, ő látható a képen a kalauzzal, és ő küldte be nekünk ezt a felvételt. Tőle megtudtuk azt is, hogy az államosítás előtt Gangel Imre tulajdonában volt a busz, és akkoriban még a pornóapáti vonalon járt.

Régi karneváli kép, amely 1964-ben készült a székesegyház előtt egy nappali felvonulás alkalmával. A felvétel bal felén felfedezhető egy MÁVAUT-os tábla, ami arról árulkodik, hogy akkor ebben az utcában jártak buszok. A képet Koczor Lászlótól kaptuk.

A Savaria tér fél évszázada. A képen látható, hogy a Ferences templom előtt (a mai Aréna utcában) más volt a forgalmi rend, át lehetett hajtani autóval a Thököly utcába. A burkolatot nem kővel rakták ki, hanem aszfaltos volt a felület.

A szombathelyi villamosközlekedést először 1951-ben fejlesztették, majd tíz évvel később is kapott a város négy darab, 128 férőhelyes ikerkocsit. A kép – melyet Koczor László készített '61-ben – az egyik jármű sínre helyezését örökíti meg. Az utasok száma 1971-ben érte el a csúcsát, majd csökkent e közlekedési eszköz népszerűsége, főként azért, mert egyre több autóbusz járta a várost.

Közel ötven éve még zavartalanul lehetett szánkózni telente a mai Szelestey (egykori Lenin) utcában. Napjainkban ez elképzelhetetlen lenne a nagy forgalom miatt, és természetesen azért is, mert az időjárás sem teszi ezt lehetővé. A kép jobb oldalán látható, hogy anno még "foghíjas” volt az épületek sora a Szelestey utcában. (A képet Koczor Lászlótól kaptuk.)

Ha már a közlekedéssel kapcsolatos a másik kép, itt egy felvétel 1976-ból, amely a Bagolyvár udvarán készült. A vadászgép feltehetően nem itt landolt a levegőből, és nem is a hölgy által, sokkal inkább látványosságként szolgált az akkori úttörőknek. A képet Gróf Béla küldte be nekünk.

Az 1965-ös szombathelyi árvízről készített fényképet idősebb dr. Horváth Ferenc a Semmelweis utca és Honvéd tér kereszteződésében. A felvételt Vácról kaptuk emailben a fotót készítő úr fiától.
Nézd meg képeinket!
A Savaria Fórum első száma 1991-ből

Amikor még volt élet a Savaria Szállóban... Sajnos napjainkban kihasználatlanul vár jövőbeni sorsának alakulására az eladásra meghirdetett patinás épület. A képeslapot Horváth Józsefnétől kaptuk, és a huszadik század első felében ábrázolja a szállót.


Nézd meg képeinket!

A Savaria Fotókör tagjai inkább fényképezni szerettek, mint objektív elé állni. Azért idonként ezt is megtették, így készült az 1963-as felvétel.


Nézd meg képeinket!

Savaria Történelmi Karnevál városunkban 1964-ben. Koczor László több felvételt is készített az eseményen, melyeket a www.safo.hu honlapon tekinthetnek meg!


Nézd meg képeinket!

Élet a Rohonci úton. A hatvanas években (a képek tanúsága szerint) gyakran teljesen megteltek a lelátók. A közönség lelkesen buzdította kedvenc csapatát, a Haladást. A felvételeket Koczor László készítette.


Nézd meg képeinket!

Az egykori Palace szálló, és feltételezett maradványai. Lásd cikkünket "Lebetonozott emlékek" címmel az Aktualitások rovatban!


Nézd meg képeinket!

A Fő tér az 1950-es, '60-as években



Idén érettségiznek azok a fiatalok, akik akkor születtek, amikor az elso kép készült (1988). A Fo téri "foghíj” a régi házak lebontása után parkoló volt egészen 1999-ig, ekkor kezdték el újra beépíteni a területet (2. kép). A képeket Bejczy Imre készítette.


Nézd meg képeinket!
Száz esztendeje, 1906. május 1-jén nyílott meg Szombathely népszerű nyári vendéglője a Kioszk. A csodálatos Szent István-parki dendráriumban felépített csipkeszerű fa építményt Rauscher Miksa tervezte. A nagy szakmai tudást igénylő kivitelezésben majdnem kizárólag a helyi mesterek vettek részt. A szórakozóhely első bérlői sűrűn váltották egymást és az üzletmenete is erősen hullámzó volt, pedig változatos programokkal igyekeztek a vendégeket becsalogatni. Műsorukon a kabarétól az angol táncduetten keresztül, a katonazenéig minden műfaj jelen volt. Még a kor technikai csodáját, a bioscopot (a mozi elődje) is bevetették. Az épület a képeslapok egyik legkedveltebb témája volt, túlélt két háborút, és máig tisztázatlan körülmények között a 40-es évek végén leégett. A fotót Spiegler Tibor küldte szerkesztőségünknek saját gyűjteményéből. Szerinte a kép az 1930-as években készülhetett.


Nézd meg képeinket!

Szombathelyiek felvonulása 1949. május elsején, amikor még más értelme volt a munka ünnepének.


A szöllősi kápolna és iskola fénykorában, valamint bontása közben néhány hónapja. Helyükre lakóházak épülnek. A képeket Semei Ferenc készítette.


Egykori földszintes épületek, és benne alkalmi áruk üzlete a Koszegi utcában, a mai Savaria Mozi helyén. A képet Tóth Lászlóné küldte.


Épül a Domus Áruház a Rohonci út mellett. Az "órás háznak” még nyoma sincs. Gróf Béla felvétele.


A kép a Fő téren készült, amikor 1947-ben Mindszenty hercegprímás
itt járt, hogy az újjáépített Székesegyház avatásán
részt vegyen. A képet Linka Sándor küldte el nekünk.



A kép az 1958-as hagyományos szombathelyi vásáron
készült. A felvételt Horváth Istvántól kaptuk



Szombathely bombázásának évfordulója
A felvételt néhai Stendl Gyula készítette a szombathelyi
bombázások alkalmával a volt Centrum Áruház fölötti
lakásából. A kép a Koszegi utca Fo tér feloli végén álló épületet
ábrázolja romosan. A fotót Linka Sándortól kaptuk.



Csató Béla bácsi és az egykori Haladás tenisziskola növendékei a '60-as évekből.
A képet Tátrai Ferenc olvasónktól kaptuk.


Nézd meg képeinket!

Az 1965-ös árvíz emlékezetes momentum az emberek életében. Barna Tamás képgalériája ekkor készült.


Ház állott, most városháza... Barna Tamás olvasónk és felvételén a Kossuth utca keleti vége látható.


Gyalogos aluljáró és házak épülnek a Szent Márton utcában a '80-as években. A felvételt Bejczy Imre készítette.



Az Ady téri buszpályaudvar 1967. április 9-én. Mintha megállt volna az idő... Barna Tamás felvétele.


A fiatalabbak nem emlékezhetnek rá, hogy az 1970-es években még autóforgalom haladt keresztül a Fő téren. A képet Tóth Lászlónétól kaptuk.



Az 1970-es évek végén kezdték el építeni a Városházát. A kép előterében a Bejczy utca látható. Bejczy Imre felvétele.



Az Óperint utca az 1940-es években, előtérben a híddal. A fényképet Horváth Józsefnétől kaptuk



Betonkockák nőnek ki a földből a '70-es években a
Thököly utcában. A képet Semei Ferenctol kaptuk.


A képeken egy negyed évszázaddal ezelőtti lakástűz látható. A lángok az egyik Rohonci úti ház 9. emeletén csaptak fel. A felvételeket Gróf Bélától kaptuk.



Volt rosszabb is! A Fő tér 1979-ben. A felvételt Semei Ferenctől kaptuk.



A felvétel 1961-ben készült az Éhen Gyula téren. A fényképet Barna Tamás Szent Márton utcai olvasónk küldte. Köszönjük!



A felvétel a ‘60-as évek elején készült a 14 emeletes ház építésekor. Az előtérben a Berzsenyi Dániel Könyvtár épülete látszik félig kész állapotban.