Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű
Galériák::
Képek rólunk
A kulisszák mögött
Sportgaléria
Képes történelem
Minden más

Búcsú az Európa Ligától

A tartalékos Haladás és a félgőzzel futballozó svéd Elfsborg 0:0-s döntetlent játszott csütörtökön az Európa Liga második fordulójának visszavágóján. Ez az eredmény azt jelenti, hogy búcsúztak a nemzetközi porondtól a szombathelyiek.

Rajos betegség, Kenesei pedig kézsérülése miatt kényszerült a lelátóra csütörtökön. Hiányuk, na meg a 35 fokos meleg is látszott a csapat játékán. Az első helyzetig a svédek jutottak, Ishizaki lőtt fölé. A 17. percben Tóth Péter emelése pezsdítette fel kissé az amúgy csendesen szemlélődő publikumot. Nem sokkal később újra Tóth Péter próbálkozott.

A második játékrész elején frissebben futballozott a Haladás. A szélről beadott labdákról azonban rendre lemaradtak a támadók. Ezután inkább távolról kísérleteztek lövéssel a hazaiak, Molnár Balázs majd Tóth Péter is lövésre szánta el magát. A találkozón azonban gól nem született. Csertői Aurél szerint képességbeli különbségek döntöttek a két csapat között.

Csertői Aurél - vezető-edző, Haladás
"Hiába szeretném lefesteni a Mona Lisát, nyilván nem menne. Én nem taktikai problémákról, hanem képességbeli hiányosságokról beszélek."

Kiesett a Hali

 

Fotó: Vizi László

A svédek mestere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy erre számítottak és nem foglalkoztak a külső körülményekkel, számukra a továbbjutás volt fontos, amit el is értek. 3-0-s összesítéssel ők jutottak tovább az Európa Liga 3. körébe.

2009. július 24.




élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Bükfürdői Magazin
Zöldhullám
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge