Hírek

100 éves a Nőnap

2011. március 08., 16:32
1910-ben a Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Klara Czetkin javasolta, hogy évente rendezzenek nemzetközi nőnapot. Azért március 8-án, mert ezen a napon 1857-ben Amerikában 40 ezer munkásnő sztrájkolt az egyenlő bérért, és a munkaidő csökkentésért.
100 éves a Nőnap

Az ENSZ 1977-ben tette a nőnapot hivatalos ünneppé.


Sajátos módon ünnepelték a Vas Megyei Rendőrfőkapitányságon a nőnapot. Hagyományaikhoz híven idén is sütemény- és lőversenyt rendeztek a nődolgozóknak. A sajtószóvivő is fegyvert ragadott az ünnepen.

Dr. Kazmar Enikő - sajtószóvivő, VMRFK
"Nagyon sok tiszteletet és megbecsülést kapunk a kollégáktól. Nőnap alkalmából a lőverseny és a sütiverseny mindenkinek megmelengeti a szívét."

Persze nem csak töltényt kaptak a nők a rendőrségen. A nőnapon a Művészeti Szakközépiskolások adták az ünnepi műsort. A vasi főkapitányság a megye egyik legnagyobb munkaadója. A dolgozók közel 40 %-a nő.

Dr. Halmosi Zsolt - r.főkapitány, VMRFK
"A megye főkapitányaként illik köszöntenem Önöket, akik nélkül ez a szervezet nem lenne ilyen. Nemcsak az irodában, hanem a most is a közterületen dolgozók előtt is megemelem a kalapomat, akik ma is dolgoznak kint az utcán."

A rendőrség nődolgozóit a virág mellett meglepetésprodukcióval is köszöntötték a férfikollégáik.

Sorbanállás volt a nőnapon a virágboltokban. Ebben a Fő téri üzletben azt mondják, a válság itt is érezteti a hatását. De a forgalmuk így is többszöröse az átlagosnak.

Veres Magdolna - tulajdonos, Margaréta Virágszalon
"Jelen pillanatban az olcsóbbakat keresik, a primulákat, de az extrák is fogynak szépen."

A vásárlók általában nem csak egy nőnek vettek virágot.

Dr. Vig Károly - muzeológus
"Legfontosabb a család, de az ember lassan többet van a munkahelyén, így fontos, hogy ott is megbecsüljük a hölgy munkatársakat legalább ezen a napon."


Kiss Csaba
"Sokkal fontosabb, mint a Valentin nap. Én nagyon tisztelem a nőket, így neveltek. Ez a nap szóljona  nőkről. Megtisztelem a barátnőmet, és lehet, hogy még egy vacsora is belefér este, ez még alakul."

Készül a nőnapi menü az egyik szombathelyi bárban.

Erre az időszakra különleges menüsort is összeállítottak - mondja az üzletvezető. Nőnapra több csoport is bejelentkezett hozzájuk.

Szabó András - tulajdonos, Snicli Bár
"Ennek az az érdekessége, hogy nem fiúkkal együtt, hanem csak nők érkeznek. Délután négytől zárásig."

A zárórát pedig ezen a napon a nők igényeihez igazítják.