Hírek

104 középiskolás fiatal közreműködésével tartottak újraélesztési gyakorlatot a Fő téren

2012. május 25., 18:29

Ez is része volt a Mentőszolgálat által szervezett Nyílt nap programjának, amelyet az óvodás, iskolás és felnőtt érdeklődőknek szervezetek. A rendezvényen a mentési bemutatót láthattak, és a legfontosabb eszközökkel is megismerkedhettek a szombathelyiek.

104 középiskolás fiatal közreműködésével tartottak újraélesztési gyakorlatot a Fő téren

Rekordkísérletre készültek a fiatalok a Fő téren. 104 középiskolás gyűlt össze, hogy együtt, egyszerre tanulja meg az újraélesztés technikáját.

"A mai program arról szól, hogy egyszerre, egy helyen, ennyien Magyarországon biztos nem, de tudtommal a világban sem sok helyen tanulták, gyakorolták az újraélesztést."

A diákok lépésről lépésre sajátították el a reanimációt, amellyel baleset vagy súlyos rosszullét esetén akár életet is menthetnek. A megyei vezető mentőtiszt útmutatásai alapján teljes összhangban végezték a gyakorlatot.

Csollány Boglárka
Szerintem könnyen elsajátítható igazából, attól függ, hogy mennyit gyakorol az ember, mert nekünk ez volt a harmadik, és már könnyebben ment,
viszont elsőre jó pár bordáját eltörtük az ambubabának, ami nem szerencsés éles helyzetben.

Az érdeklődő diákok azt is megtudhatták, hogyan segítenek azok, akiknek ez a hivatásuk. A mentők eszközeiket, egy mentőautó és egy rohamkocsi felszereléseit is megmutatták az óvodásoknak és az iskolásoknak

dr. Lórántfy Mária mb. regionális orvosigazgató
Büszkén tudom itt ahátam mögött mutatni az új rohamkocsit, hamarosan érkezik a megyébe egy pont ugyanilyen sárga, csak egy kicsit kisebb esetkocsi, ugyan nem Szombathelyre, hanem Sárvára fog kerülni, de folyamatosan cserélődik a gépkocsiparkunk, tehát év végéig a jelenlegiek egyharmada új autókra cserélődik.

A gyerekek megnézhették, a rögzítő, kimentő és lélegeztető eszközöket, s aki kérte, annak egyszerűbb vizsgálatokat is elvégeztek.

A nyílt Nap végén segítséget kellett hívni egy kerékpároshoz, aki elesett és súlyosan megsérült a Fő téren. Szerencsére ezen a napon ez is csak a mentők bemutatójának része volt.