MNB
MNB - 2

Hírek

Egyre több a vadászbaleset

2005. július 21., 08:39
Tizenegy vadászbaleset történt 2003 óta az országban, s ebből öt halállal végződött. Két évvel ezelőtt öt, tavaly kettő, idén pedig már négy a halálesetek száma. Vas megyében a június 14-én az Ispánk melletti erdőben dördült gyilkos lövés. Egy 38 éves helyi nőt lőtt fejbe egy vadász - véletlenül, mert vaddisznónak nézte.

Az ispánki nő sétálni indult a falu melletti erdőbe. A helyiek szerint egyáltalán nem szokatlan, hogy akár éjszaka is bolyonganak a fák között. Az azonban annál inkább, hogy ez veszélyes. A csákánydoroszlói vadász társával este 8 órától védte az erdő széli kukoricást fegyverrel a vadak ellen. Sötétedés előtt lőttek egy őzsutát.

Tíz óra körül már éppen hazaindultak, mikor az erdei úton felbukkant az áldozat, akit a csákánydoroszlói vadász - elmondása szerint - vaddisznónak nézett, és lőtt. Bár ezen a területen már vadászhattak volna. A 38 éves helyi képviselő nőnek esélye sem volt az életben maradásra, hiszen a homlokába kapta a gyilkos golyót. A férfi nem a rendőrséget értesítette, hanem az Erdészeti Rt. területi hivatásos vadászát, és ő hívta 11 órakor a körmendi kapitányság ügyeletét. A járőrök innen mentek ki ellenőrizni a bejelentés valódiságát, a megyei nyomozók éjfél után értek ki a helyszínre.

Búza Antal rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője elmondta: - Kiérkezés után elkezdtük a helyszíni szemlét, majd előállítottuk a két gyanúsítottat, akiket bekísértünk vérvételre.

De vajon a rendőrök honnan tudják, hogy a gyanúsítottak fogyasztottak alkoholt? A rendőr alezredes hozzátette: - Tanúvallomások alapján kiderült, hogy a nevezett személyek a vadászat előtt alkoholt fogyasztottak, ezt egyébként a gyanúsítottak is megerősítették vallomásukban.

A nyomozók először Körmendre, majd később Szombathelyre szállították be a gyanúsítottakat vérvételre. Egyes információik szerint az egyik gyanúsított felesége a körmendi rendőrségen dolgozik.A vadászat megkezdése előtti alkoholfogyasztás és a vérvétel között az eddigi adatok alapján több mint hat óra telt el.

A győri Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben elvégzett vérvizsgálat eredménye mindkét helyen és időben levett mintánál negatív. A nyomozók azt nem tudják, hogy a vadászat ideje alatt is fogyasztottak-e a vadászok alkoholt. A tanú- és a gyanúsítotti vallomásokban szereplő elfogyasztott alkoholmennyiség egyezik. Az orvosszakértő azt vizsgálja majd a vadászok alkatát és a mennyiséget is figyelembe véve, hogy a lövés pillanatában befolyásolhatta-e az alkohol az elkövetőt.

Az alezredes szerint ez az adat a bűncselekmény megítélésében nem, a vadászati szabályok megszegésének minősítésében viszont jelentős szerepet játszik. A gyilkos lövést leadó férfit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják, amelynek maximális büntetési tétele öt év szabadságvesztés. A két férfi több súlyos vadászati szabályszegést is elkövetett.

A rendőrök azt vizsgálják, hogy ezt szándékosan tették-e. Amennyiben igen, úgy a büntetés akár nyolc év is lehet. Az éjszakába nyúló bizonyítási kísérleten a gyanúsítottakon és védőiken kívül orvos-, vadászati és fegyverszakértő is részt vett. A nyomozók célja az volt, hogy hasonló időjárási és fényviszonyok mellett rekonstruálják a baleset körülményeit. A hirtelen kitört vihar miatt azonban ezt nem tudták befejezni. Egyelőre nem merült fel gyilkosságra utaló adat.