Hírek

Televíziónk vendége volt Molnár Csaba

2010. január 22., 15:15
Molnár Csaba kancellária miniszter szerint egy jó állapotban lévő országot adnak majd át a választások után az új kormánynak - ezt abban az interjúban említette, amelyet ma adott a Szombathelyi Televízió stúdiójában.

Ma délben érkezett a miniszter a televízó épületébe és egy rövid séta alatt megismerkedett az utóbbi egy évben komoly műszaki fejlesztésen átesett stúdióval. Egyúttal elismerő oklevelet és plakettet adott át a televízó dolgozóinak abból az alkalomból, hogy az idén februárban ünnepli az intézmény 20 éves születésnapját. Egy stúdióbeszélgetés keretében a miniszter a regionáli fejlesztések és a nyugdíjasok helyzetének értékelése mellett nyilatkozott arról is, milyen állapotban adják át az országot az áprilisi választások után.