Hírek

MSZP: Visszaélés az ajánlószelvényekkel

2010. február 12., 13:58
A szocialista párt arra kéri a választópolgárokat, hogy ajánlószelvényeiket, az általuk támogatott jelölt illetve jelölő szervezet nevével együtt, teljesen kitöltve adják oda az azokat gyűjtő aktivistáknak. Ezzel elkerülhetők a visszaélések és az esetleges későbbi kellemetlenségek, mondta Horváth Attila, a párt városi elnöke egy mai sajtótájékoztatón.

 

A szocialista pártnak vannak olyan információi, hogy akárcsak négy évvel ezelőtt, úgy most is jobboldali aktivisták kitöltetlenül gyűjtik az ajánlószelvényeket a városban, azzal, hogy ők majd később ráírják a jelölt nevét - mondta Horváth Attila. Ezért azt kéri a választópolgároktól, hogy bárkinek is adják az ajánlószelvényeket, azt csak teljesen kitöltve: a jelölt illetve a jelölőszervezet nevével együtt tegyék meg. Ezzel elkerülhetők a későbbi kellemetlenségek, esetleg rendőrségi kihallgatások. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialista párt aktivistái csak teljesen kitöltött ajánlószelvényeket fogadnak el.

Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője Híradónknak azt mondta: a párt aktivistái, akik megbízólevéllel és igazolvánnyal is rendelkeznek, semmilyen esetben sem fogadják el a szabálytalanul vagy hiányosan kitöltött ajánlószelvényeket. 

Az MSZP városi vezetője a sajtótájékoztatón beszélt az egyik szombathelyi internetes oldalon megjelent hangfelvételről is, amelynek tartalmát - szerinte - a rendőrség feladata vizsgálni.  Ezen ismeretlen személyek egy pártnak gyűjtenének ajánlószelvényeket étkezési utalványért cserébe.