Hírek

Folytatódik az ÖKO-program

2010. február 10., 17:02
Folytatódik az ÖKO-program Szombathelyen. A fejlesztés után a távhős lakóépületek lakásonkénti hőelosztása is szabályozható, illetve mérhető lesz. A program 2008-ban indult, akkor hat lakóközösség élt a lehetőséggel. Ők ma 30 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint korábban - állítja a szolgáltató. Tavaly 22 lakóház csatlakozott a kezdeményezéshez. A lakászövetkezet azt tapasztalja, hogy akik az elsők között kérték az új rendszert, elégedettek a szolgáltatással.


Erzsébet egy földszinti lakás lakója, korábban sok problémája volt a fűtéssel, hideg volt a lakás. Háztömbje elsőként csatlakozott az ÖKO-programhoz, azt mondja, idő kellett ahhoz, hogy megtanulják kezelni az új rendszert. Most 23 fokot mutat a hőmérő, pedig nem fűtenek egész nap minden helyiségben.

Andóczi Balogh Istvánné
"Kicsit fűtünk este is meg reggel is, meg a kis szobában, meg a konyhában, de máshol nem kell, két helyiségben nem fűtünk."

Ahol fűtenek, ott sem gőzerővel teszik, mégis meleg van a lakásban.
A fűtésszámlákon is látszik már a csökkenés, igaz hogy az ÖKO-fűtés bevezetését követően új szigetelést is kapott az épület. A Bem Lakásszövetkezet lakóépületei közül már 13-ban korszerűsítették a fűtést az ÖKO-program keretében. Idén is felmérik az igényt. Eddig egy-két eset kivételével belefértek az állam által megállapított 77 ezer forintos lakásonkénti keretbe. A lakásokba csupán két készüléket szerelnek fel a radiátorra, ez pedig nem okoz különösebb felfordulást.

Dr. Beliznay Pálné - BEM Lakásszövetkezet
"Föltesznek egy termosztatikus szelepet, ami 5-9 fokozatú, mindegyik foknak megvan a hőmennyiség értéke, erről ad egy leírást a Távhő, a másik, ami a lakást érinti, a digitális költségmegosztó."

Ez méri a hőmérsékletet, ami alapján megállapítják, ki, mennyi hőt használt el pontosan. Az új rendszer lényege, hogy a költségeket lakásonként igazságosan lehessen elosztani.

Kocsis Tóth Ildikó
"Ha ezt mindenki használja, akkor eleve a ház már kevesebbet használ majd fel a fűtési időszak alatt, kevesebbet osztunk szét rájuk, majd év végén lesz még egy elszámolás, ami az egymás közti arányt állítja fel."

Az év végi elszámolásig azonban ugyanúgy az elhasznált légköbméter alapján fizetnek a lakók. Év végén kell majd a különbözetet rendezni a távhőszolgáltatóval. Az ÖKO-program pályázatok beadásának határideje május 31-e.