Hírek

17. alkalommal rendeztek vers- és mesemondó versenyt Gazdag Erzsi emlékére

2013. január 18., 22:41

A megmérettetés ötletgazdája a Reményik-iskola tanára, a két éve elhunyt Balogh József költő volt, róla is megemlékeztek. A versenyt minden évben a magyar kultúra napjához közeli időpontban tartják. Idén először az óvodás korcsoport első helyezettje felvételt nyert az iskola első osztályába.

17. alkalommal rendeztek vers- és mesemondó versenyt Gazdag Erzsi emlékére

Szombathelyi és környékbeli iskolákból érkeztek az idei verseny indulói, több mint 30-an. A gyerekek három korcsoportban szerepelhettek egy Gazdag Erzsi művel és egy szabadon választott verssel vagy mesével.

A szervezők igyekeznek megőrizni a verseny magas színvonalát, most is tartottak előválogatókat. A zsűri szerint a gyerekek évről évre egyre felkészültebbek.

Prikazovics Ferenc - zsűritag, igazgatóhelyettes, Mesebolt Bábszínház
"A pedagógusok egyre több munkát fektetnek abba, hogy a gyerekek jól tudják előadni az alkotást, egyre több munka van az értelmezésben, és az is fontos, hogy egyre több a jókedvű, vidám, gyerekeknek való történet."

A gyerekekre jó hatással van a verstanulás és a szereplés. A felkészülés során sokat fejlődik az előadókészségük, a verseny pedig emlékezetes élmény számukra.

Tóthné Ferenczy Erzsébet - óvónő, Benczúr Óvoda
"Kiállhat emberek elé, mondhat olyat, ami neki kedves, amit szeret, és a taps, az öröm, hogy őt megtapsolják, ez mindenképpen nagy dolog egy ekkora gyereknek."

A Reményik-iskola célja, hogy ápolja a szombathelyi költőnő emlékét, és tisztelegjen a verseny ötletgazdája előtt.

Sátory Károly - igazgató, Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola
"A mai megnyitón is megemlékeztünk Balogh József tanár úrról, akinek nagy szerepe van ... verseny, ahogy eddig is."

A verseny mellett több kísérőprogramot szerveztek: a gyerekek kézműveskedhettek, és táncprodukciót is láthattak. Kiállítás nyílt Németh Pál festményeiből. A 2009-ben elhunyt Dobópápa tájképeit és csendéleteit lehet megtekinteni az iskola első emeleti folyosóján.


EREDMÉNYEK:

Óvodás korcsoport:

1. helyezett: Kardos Álmos (Benczúr Gyula utcai Óvoda)
Felkészítő: Tóthné Ferenczi Erzsébet
 
2. helyezett: Danyi Áron (Játéksziget Óvoda)
Felkészítő: Balogh Árpádné
 
3. helyezett: Rajczi Léna (Mocorgó Óvoda)
Felkészítő: Kökösy Sándorné
 
Az Apáczai Kiadó különdíját kapta:
- Magdics László (Barátság Óvoda), felkészítő: Polyák Judit
- Tömpe Dóra (Szűrcsapó Óvoda), felkészítő: Joó Lajosné
- Vincze Anna (Pipitér Óvoda), felkészítők: Mátyás Györgyné, Szalai Józsefné
 
1-2. osztályos kategória:
 
1. helyezett: Kovács Martin (Gothard Jenő Általános Iskola)
Felkészítő: Horváthné Purguly Mária
 
2. helyezett: Németh Sára (Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.)
Felkészítők: Foőr Tóth Barbara, Huszárné Móricz Katalin
 
3. helyezett: Ekbauer Lili (OÁMK Simon István utcai Ált. Isk.)
Felkészítő: Dancsné Czigler Katalin
 
Iskolánk különdíját kapta:
Bukits Balázs (Reményik Sándor Ev. Ált. Iskola)
Felkészítő: Vörös Ágnes
 
3-4. osztályos kategória:
 
1. helyezett: Sarlós Napsugár (Celldömölki Szent Benedek Katolikus Ált. Isk.)
Felkészítő: Szabó Szilvia
 
2. helyezett: Molnár Orsi (OÁMK Simon István utcai Ált. Isk.)
Felkészítő: Balogh Józsefné
 
3. helyezett: Ávár Júlia (Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.)
Felkészítők: Bakó Zsuzsanna, Pintér Adrienn