Hírek

2010. a biológiai sokféleség éve

2010. november 05., 17:10

1997 óta november 3. a Tudomány napja Magyarországon annak tiszteletére, hogy Széchenyi István 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egy évi jövedelmét egy tudós társaság létrehozására. Idén a biológiai sokszínűség jegyében hallhattak előadásokat az érdeklődők a szombathelyi rendezvényen.

 

 

2010. a biológiai sokféleség éve

2010 a biológiai sokféleség éve, Erről szólt az idei tudomány napi program Szombathelyen. Az érdeklődők a megye gazdag állat- és növényvilágáról hallhattak előadásokat a Savaria Múzeumban. Szó esett például a kékfarkúról, ennek a madárfajnak az első hazai példányait Tömördön figyelték meg. Vas megyében csak kevesen foglalkoznak az élővilág kutatásával, a rovarok például különösen elhanyagolt tudományterület. A szakemberek most egy katalógus összeállítását kezdeményezik a megye faunájáról. A rendezvény célja volt ráirányítani a figyelmet a természettudományokra, és tudatosítani, hogy egyre több faj tűnik el.

Dr. Vig Károly -  muzeológus
"Ténylegesen drasztikus mértékben csökken körülöttünk a biológiai sokféleség, ez az emberi létet is veszélyezteti nemcsak hosszú, hanem rövid távon is veszélyezteti az ember megmaradását is."

Problémát jelent, hogy a biológia óraszáma egyre csökken az általános iskolákban, és keveseknek válik hivatásává ez a tudományterület. Szakemberek szerint már óvodás korban a természet, a környezet szeretetére kellene nevelni a gyerekeket, és később is érdemes játékosan tanítani a természettudományi tantárgyakat.

Prof. dr. Gadányi Károly - elnök-rektorhelyettes, NyME-SEK
"Ezeknek a tárgyaknak az elsajátítását meg kell szerettetni, nem nehéz fogalmakkal teletűzdelni, hanem játékosan is lehet tanulni."

A tudomány ünnepe a Megyeházán folytatódott. Kovács Ferenc a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: a tudományos kutatás az új Széchenyi Tervnek is fontos része.2011 a kémia nemzetközi éve lesz a Curie házaspár Nobel-díjának 100. évfordulója tiszteletére.