Hírek

300 millió templomfelújításra

2010. július 09., 08:20
14 templom és egy plébániaépület újul meg a közeljövőben a Szombathelyi Egyházmegyében. 300 millió forintot nyertek uniós pályázaton Vas és Zala megyei plébániák és egyházközségek a hitéleti központok külső felújítására.
300 millió templomfelújításra

Van, ahol már elkezdődött a munka, van, ahol még közbeszerzési eljárást kell lefolytatni.

Perl János táplánszentkereszti polgármester még májusban adott interjút Híradónknak, a Szent Kereszt-templom felújításáról. Azért vált szükségessé a munka, mert a tetőszerkezet több helyen beázott, a falak vizesedtek. 20 millió forintot nyert az egyházközség a munkákra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból. A séi templom külső felújítására is innen érkezik 11,5 millió forint. Itt is javában tart már a munka. Főként a falvakban nagy gond a műemléki épületek állagmegóvása. A pinkamindszenti templom külső felújítására 6 millió forintot nyertek, mondja a plébános, miközben az ott élők tavaly mindössze félmillió forintot tudtak összegyűjteni külső renoválásra.

Németh Zoltán, plébános, Pinkamindszent
"Ez a 170 ember képtelen ezt megőrizni, ennek a templomnak az állagát. Ezért volt erre szükség."

A Szombathelyi Egyházmegye területén Vas megyében 8 templom, Zala megyében 6 templom és egy plébánia épület külső felújítására nyílik lehetőség, hangzott el egy mai sajtótájékoztatón. Összesen mintegy 300 millió forintot nyertek a plébániák, egyházközségek, jellemzően az épületek tetőzetének, szigetelésének megoldására. De több helyen még a templomok környezete is megszépül. Gondot jelent viszont, hogy az előzetesen jóváhagyott műszaki terven nem lehet menet közben változtatni. Ez azt jelenti, hogyha a felújítás közben kiderül, hogy a tervezettnél komolyabb műszaki beavatkozásra van szükség, akkor a többletköltséget az egyházközségeknek kell állniuk. Másrészt a beruházás utófinanszírozott, ami nehéz helyzetbe hozhatja az anyagiakban nem bővelkedő plébániákat.

Varga Dezső, vagyonkezelő - Szombathelyi Egyházmegye
"Itt az egyházmegye ajánlott segítséget a plébániáknak. Hogy arra az időszakra, amíg kifizetik a számlákat és nem jutnak hozzá a pénzhez, addig kölcsönt ad a településeknek."

Az egyházmegye már újabb 11 templom külső felújítására adott be pályázatot. Arra számítanak, hogy legalább 5-6 épület esetében el is nyerik a támogatást.