Hírek

31. Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny második fordulója

2024. február 26., 20:42

Az ELTE Savaria Egyetemi Könyvtára adott otthont a 31. Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny második fordulójának. Ezúttal a fenntarthatóság témája köré épültek a versenyfeladatok.

31. Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny második fordulója

Két korosztály, a 7.-8. és a 9.-10. évfolyamos tanulók vehettek részt a XVIII. század kiemelkedő könyvtárosáról, Bod Péterről elnevezett Országos Könyvtárhasználati Versenyen hétfőn délelőtt. Vas vármegyében három iskolából heten jelentkeztek a megmérettetésre.

Csuka Dániel - 9. osztályos tanuló, Jurisich Miklós Gimnázium

“Én ezt egy nagyon színvonalas versenynek tartom, és nagyon örülök, hogy részt vehetek rajta. Bízom benne, hogy a sikereim, a leendő sikereim majd mellettem fognak szólni, hogy ha esetleg hasonló pályára tervezek menni.”

A verseny célja a tehetséggondozás: a tanulók információs műveltségének, könyvtárhasználati eszköztudásának, szövegértésének, logikus gondolkodásának és kreativitásának fejlesztése.

Gerölyné Kölkedi Éva - igazgatóhelyettes, ELTE Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ

“93-ban indult ez a verseny, amely tantárgyak közötti verseny, és alapvetően a könyvtárhasználati ismereteket, készségeket, az olvasást kéri számon, a szövegértéssel karöltve.”

A most kitöltött feladatlapokat március közepéig javítják ki és teszik közzé Budapesten. A jól teljesítő diákok részt vehetnek a verseny utolsó fordulójában, amely két napos, írásbeli és szóbeli megmérettetés lesz április 22.-én. A döntő helyszínét később határozzák meg a szervezők. Az Országos Könyvtárhasználati Verseny helyezettjei tárgyjutalomban és oklevélben részesülnek, valamint plusz pontokat szereznek a későbbi felvételihez.