Hírek

A cserkész életformához mindig hozzátartozott a rászorulók megsegítése

2014. november 24., 16:22

Ezt bizonyítja, hogy a nagy háborúban tábori- és kórházi lelki szolgálatot is elláttak. Többek között erről is hallhattak az érdeklődők a 350. Szent Márton Cserkészcsapat újraalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett programsorozaton.

A cserkész életformához mindig hozzátartozott a rászorulók megsegítése

Schauermann János plébános áldotta meg Gárdos László sírját.

A 17 éves cserkészt - 1936 nyarán - fürdőzés közben ragadta el a Rába sodrása. Nyughelyét a nagy háborús emlékévhez kapcsolódva újították fel a Szent Márton-temetőben.

Kiskós Ferenc – ügyvezető igazgató, Vas megyei Temetkezési Kft.
„Én úgy gondolom, hogy nemcsak a katona hőseinkről, nagyjainkról, hanem a cserkészekről is meg kell emlékeznünk. Ezért most egy itt található cserkész-sír felújításánál vagyunk jelen. Annak a felújítását végezte el társaságunk. Én úgy gondolom, hogy nagyon szépen sikerült.”

A magyar cserkészszövetség 1912-ben alakult, a kommunista diktatúra negyven éves tiltása után huszonöt évvel ezelőtt szervezték újjá. A sír felújítása annak a bizonyítéka, hogy ismét példaképpé válhatnak a cserkészek által képviselt eszmék – hangzott el a megemlékezésen.

Hamza István – elnök, III. Nyugat-Magyarországi Cserkészkerület
„A tíz cserkésztörvény nem azt mondja meg, hogy a cserkésznek mit kell csinálnia, vagy mit nem szabad csinálnia, hanem azt, hogy milyen a cserkész. Aki úgy próbál élni, hogy jellemző legyen rá ez a tíz törvény, …, az cserkész.”

A programsorozat részeként a cserkészek háborúban betöltött szerepéről hallhattak előadást az érdeklődők a  Szent Márton Látogatóközpontban. Itt  „Nagyapáink háborúi” címmel kiállítás nyílt: a könyvek és egyéb tárgyi emlékek mellett korabeli kórházrészletet, valamint egy domonkos szerzetes ruháját is megnézhetik az érdeklődők.

Fülöp András – cserkész, Szent Márton Cserkészcsapat
„ A fennmaradt régi anyagok alapján lehet tudni, hogy domonkosatyák, mint kórházlelkészek vettek részt úgy a nagy háborúban, hogy nemcsak a betegek lelki ápolásával foglalkoztak, hanem mindemmellett ápolói feladatokat láttak el”

Az elesett katonákért és a háború áldozataiért engesztelő szentmisét tartottak.