Hírek

A futsalosok is elkezdték a felkészülést

2019. július 23., 19:36

Hétfőn elkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra a tavalyi ezüstérmes Kútház Haladás VSE élvonalbeli futsal csapata. Nemcsak a keretben, hanem a kispadon is történtek változások. A cél ugyanaz, mint tavaly: megnyerni a bajnokságot.

A futsalosok is elkezdték a felkészülést

Alig több mint egy hónap telt el a bajnoki döntő párharcának utolsó mérkőzését követően és már nyakunkon az újabb szezon. Hétfőn reggel a Haladás szinte valamennyi futsalosa munkára jelentkezett. A tréninget már az új edző, Juanra tartotta, aki játékosként EB aranyat szerzett a spanyol válogatottal és a Győrrel is szép sikereket ért el.

Bokor Zsolt - sportigazgató, Haladás VSE
"Egy komoly szakmai múlt áll mögötte játékosként, edzői karrierjét most kezdi, úgyhogy remélem, hogy itt Szombathellyel olyan sikereket ér el, mint játékosként a Győrrel, ezért döntöttünk mellette, de az András marad mellette, úgyhogy remélem tanulni fogunk tőle."

Juan Ramon Calvo Rodriguez - vezetőedző, Kútház Haladás VSE
"Nagyon örülök, hogy itt vagyok Szombathelyen. Szerintem nagyon jó csapat vagyunk, már tavaly nagyon közel voltunk ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot. Lesz 2 új játékosunk, szerintem erősebbek leszünk és lehetőségünk lesz, hogy idén megnyerjük a bajnokságot."

A két új játékos közül a spanyol Luis Garcia már a többiekkel edzett hétfőn.

Luis Garcia - játékos, Kútház Haladás VSE
"Én egy versengő típusú játékos vagyok, aki szeret taktikázni a pályán, szerintem ezzel is hasznára tudok lenni a csapatnak" - fogalmazott Garcia.

Pocaiat és Sanchezt már nem láthattuk a pályán, ahogy Dróth Zoltánt sem, ám Magyarország egyik legjobb futsal játékosa nem eligazolt, hanem műtét után lábadozik. Jövőjét továbbra is Szombathelyen képzeli el, aranyérmet akar szerezni a Halival, ezért lejáró szerződését sikerült meghosszabítani. A 2019-2020-as bajnoki szezon augusztus közepén rajtol. Újdonság lesz, hogy a jól megszokott hétfő mellett pénteket és szombatot is versenynappá nyilvánította a Szövetség.