Hírek

A hagyományos Karankó Kupával kezdődött meg idén is a vasi terepfutó-sorozat

2019. január 22., 14:37

A csípős hidegben megrendezett viadalon több mint tíz kategóriában közel száz sportoló állt rajthoz.

A hagyományos Karankó Kupával kezdődött meg idén is a vasi terepfutó-sorozat

Már évek óta bevett szokás, hogy a Karankó Kupával kezdődik meg a hat erőfelmérőből álló vasi terepfutó-sorozat. Az idei első viadalra már előzetesen is közel százan adták le a nevezésüket, így garantálva volt a népes mezőny. A versenyzők három táv közül választhattak. A legrövidebb megmérettetésen, a 3 kilométeren főként gyerekek indultak. A felnőttek a 10, valamint a 21 kilométert választották leginkább. A versenyre nemcsak Szombathelyről, Vas megyéből érkeztek résztvevők, hanem más városok is több sportolóval  képviseltették magukat.

Győrffy Kristóf - rendező
“Sopronból, Zalaegerszegről és Ajkáról is rendszeresen érkeznek hozzánk futók. nekik is szeretnénk ezzel a sorozattal hat lehetőséget adni a csodás Vas megyei erdőkben a terepfutásra. Másrészt versenyzési és edzési lehetőség is ez a legjobb futóknak. Az igazán jó futókat is szeretnénk ezzel kiszolgálni.”

A kifejezetetten csípős hidegben megtartott viadalon nagyon sok amatőr sportoló indult, de mellettük profik is szép számban álltak rajthoz. A tájfutó Szalay Levente jó edzésnek, felkészülésnek tekintette a 21 kilométer teljesítését.

Szalay Levente - versenyző, Alpokalja SK
“Szeretek a természetben lenni. Szeretek fukározni. Ez egy jó kihívásnak bizonyul minden tekintetben. Már csak a mínuszok miatt is. Ez egy nagyon jó kis pálya. Már bevált az előző években is. Nekem ez már egy megszokás is.”

A szervezőknek köszönhetően a különböző kategóriák legjobbjai díjazásban részesültek. A dobogósok fából készült érmeket, hasznos ajándéktárgyakat vihettek haza.