Hírek

A Haladás gólnéküli döntetlent játszott a Videotonnal és kiesett a Kupából

2011. december 05., 16:36

A pároscsatából 1:0-ás összesítésssel a Videoton került ki győztesen, így a fehérváriak folytathatják a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között. A Haladás játékosai a szerdai évzáró összejövetel után szabadságot kapnak, s majd januárban kezdik meg a felkészülést. Kérdés, hogy kinek az irányításával.

A Haladás gólnéküli döntetlent játszott a Videotonnal és kiesett a Kupából

Valamivel több mint 2000 szurkoló látogatott ki a nagy hideg ellenére is a Rohonci úti stadionba a Haladás-Sopron Bank-Videoton labdarúgó  Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésre. A találkozóra  erősen tartalékos összeállításban tudtak kiállni a vasiak, akiknek különböző okokból hat kulcsjátékosuk - Halmosi, Korolovszky, Iszlai, Guzmics, Vujovics és Kovács -  is hiányzott. Valamint az ismert okok miatt Aczél Zoltán vezetőedző  sem ülhetett ott a kispadon. Ezzel szemben a vendégek nyolc légióssal álltak fel, azaz a lehető legkomolyabban vették a székesfehérváriak a derbit. Erre minden okuk meg is volt, ugyanis a  szombathelyi  zöld-fehérek óriási elánnal vetették magukat a küzdelembe. Ez  az első negyedóra végén helyzetekben is megnyilvánult: előbb Kenesei  durrantott bíztató szituációban kapu mellé, majd pedig Sluka beadását követően Oross hagyott ki egy nagy ziccert. A 17. percben ismét Kenesi szerezhetett volna gólt, ám nem járt sikerrel a  vasi támadó. Egy perccel később újfent Oross lábában volt a Haladás-vezetése, ám a csatár ajtó-ablak helyzetben hibázott. A 22. percben  próbálkoztak először a vendégek: Brandao durrantott jó 22 méterről kapu fölé. A 33. minutumban egy hazai szöglet-variáció végén Kenesei zörgette meg az oldalhálót. A félidő végén a 0:0-ás állásnak egyértelműen a fehérváriak örülhettek.

Térfélcsere után  maradt a nagy iram, de helyzet már jóval kevesebb volt, bár az 51. percben Vinicius kishíján megtréfálta saját kapusát, de Bozovic üggyel-bajjal tisztázni tudott. A mérkőzés hajrájában a többnyire időt húzó  Videtonnak adódott meccslabdája: Alves egyedül vezethette Rózsára a labdát, ám a hazaiak hálóőre nagy bravúrral hárítani tudott. Így pedig a derbi gólnélküli döntetlennel zárult.

A 0:0-ás eredmény azt jelenti, hogy a pároscsatából 1:0-ás összesítésssel a Videoton került ki győztesen, így a fehérváriak folytathatják a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között. A Haladás játékosai a szerdai évzáró összejövetel után szabadságot kapnak, s majd januárban kezdik meg a felkészülést. Kérdés, hogy kinek az irányításával.