Hírek

A hulladékkezelésről adtak tájékoztatást

2017. július 20., 15:30

Az év eleje óta Vas megye 216 településén, a kommunális és a szelektív hulladékkezelést fővállalkozóként a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. végzi. Az új működési modellről és a lakosságot is érintő változásokról a Megyeházán tartottak sajtótájékoztatót.

A hulladékkezelésről adtak tájékoztatást

A hulladékgazdálkodási rendszer országos egységesítése érdekében a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 2017. január elsejével 22 régiót alakított ki, és kijelölte azokat a fővállalkozókat, amelyek az adott térségben a közszolgáltatást ellátják.

Kosztka László ügyvezető igazgató
„Ennek a 22 régiónak az egyik tagja a Vas megyei és fél Győr-Moson Sopron megyei regionális szolgáltató. Ebbe a térségbe az Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdállkodási Nonprofit Kft. kapta meg a közszolgáltatói mandátumot, és a régi közszolgáltatók mint alvállalkozók dolgoznak.”

A szolgáltatási díjak nem változtak, de a törvényi előírásoknak megfelelően azokon a településeken is bevezették a heti szállítást, ahol eddig ez ritkábban történt.

Vas megyében zökkenőmentesen zajlott le az átállás.

Szijártó László, elnök VMK Területfejlesztési Bizottság
„A lakosság szinte semmi hátrányát, sőt csak előnyét élvezheti annak, ahogy a változások végbemennek és semmit sem vettek észre abból, hogy bárminemű változások történnek az elmúlt időszakban. Hisz csak esetleg nem azokon a napokon ürítették a kukát, vagy más színű kukásautók jelentkeztek meg.”

A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. kiemelt feladatának tekinti a lakosság szemléletének formálását, különös tekintettel a szelektív hulladékgyűjtésre. Az ezekkel kapcsolatos tudnivalók is szerepelnek abban a lakosság körében terjesztett kiadványban, amely a korszerű Vas megyei hulladékgazdálkodási rendszert mutatja be.