Hírek

A kámoni Reiszig-kastély története

2019. április 04., 12:51

A kámoni Reiszig-kastély történetét ismerhették meg az érdeklődők a Berzsenyi könyvtár és a Vasi Múzeumbarát Egylet legutóbbi közös rendezvényén. A Helyek-épületek-építészek sorozatban Bajzik Zsolt levéltáros beszélt az egyszerű küllemű épületről és egykori tulajdonosairól.

A kámoni Reiszig-kastély története

Lakóházakkal körbeépítve, a Szófia utca és az egykori Latex között húzódik meg a kámoni Reiszig-kastély. A feltehetően 16. századi épületet a közelmúltban felújították, de a valamikor impozáns angolparknak, amely övezte, már nyoma sincs. A kastély múltját főleg levéltári dokumentumok alapján Bajzik Zsolt tárta fel.

Bajzik Zsolt levéltáros  
Számos olyan tulajdonosa volt, akit meg kell itt említenünk, elsősorban Bernáth Györgyöt, ő volt a nagy birtokszerző a 18. század második felében, és az ő unokája révén került, házasság révén a Reiszig családhoz, akikről azt hiszem, mindenki hallott itt Szombathelyen. 01:41

Az épület 1952-ig volt a Reiszig család birtokában, akkor államosították és lakásokat alakítottak ki benne. 1965-ben ugyan felújították, de később annyira rossz állapotba került, hogy sorsa is bizonytalanná vált. A lepusztult kastélyt végül egy kft. vásárolta meg az önkormányzattól, ők hozták rendbe a jelenleg helyi védelem alatt álló épületet, amely eddig elkerülte a kutatók figyelmét.

Szalainé Bodor Edit helyismereti könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár
Nagyon sok olyan épület van Szombathelyen itt a városon belül, ami vagy nincs annyira benn a köztudatban, vagy ugye már nem áll, mert azóta elbontották, vagy úgy újították fel, hogy nem az eredeti állapotában látható. Arra gondoltunk, hogy nagyon érdekes lehet ez, a várostörténethez hozzátartozik, hogy ilyen épületeket is bemutatunk. 05:47

A könyvtár és a Múzeumbarát Egylet legközelebbi közös rendezvénye a családkutatási sorozat újabb állomása lesz: április 24-én Pankotay Fruzsina Magda beszél a Brenner, Hübner, Géfin és Gayer família azon tagjairól, akikről utcát neveztek el Szombathelyen.