Hírek

A Ma Háza

2015. november 27., 19:34

Kertészeti munkával, gyógy- és fűszernövények feldolgozásával vagy éppen irodai szolgáltatásokkal foglalkozhatnak megváltozott munkaképességű, köztük autista emberek a Ma Házában. Bár a munka januárban kezdődik, az intézményt csütörtökön avatták fel.

A Ma Háza

Szombath Gábor azt mutatja, mi és hogyan készülhet levendulából a Ma Házában.

Gábor egyike azoknak a megváltozott munkaképességű, köztük autizmussal élő embereknek, akik jövő év elején kezdik majd a munkát az intézményben.

Nádorné Vörös Ibolya - kuratóriumi elnök, Esőemberke Alapítvány a Vas megyei autistákért
“Fél éve folyik az ismerkedés a leendő dolgozóinkkal, sőt munkára felkészítő képzéseken is részt vettek ők már. Nagyon várják a januárt, amikor valójában majd itt dolgozhatnak. Munkaviszonyos foglalkoztatás ez, és a munkájukért munkabért kapnak”

A dolgozók – képességüktől, állapotuktól függően – négy-, hat-, illetve nyolcórás állást vállalhatnak. Polgár László is itt dolgozik majd, neki 35 évesen ez lesz az első munkahelye.

Polgár Frigyesné
Ő elvégezte a nyolc általánost, de ő mindig otthon dolgozott eddig. Úgyhogy nekünk azért lenne nagyon jó, mert közösségbe tudna lenni a gyerek.”

Az intézmény avatóján Puskás Tivadar polgármester kiemelte: Szombathelyen példaértékűen működik a szociális ellátórendszer, ezt a hálózatot kiegészíti majd a Ma Háza is.

“Ez a ház, ahol ma vagyunk, azt biztosítja, hogy azok az emberek, kik nem teljesen olyanok, mint az átlag, hasznos munkát tudjanak végezni.

Az intézményt 84 millió forint pályázati forrásból alakíttatta ki az Esőemberke Alapítvány a Vas megyei autistákért – a már nyolc éve működő Holnap Háza autista lakóotthon szomszédságában.

Soltész Miklós - államtitkár
“Ha már a nappali ellátásukban be tud segíteni egy bentlakásos otthon, az is óriási segítség a családnak. Ha ehhez még hozzájárul, hogy foglalkoztatást is elindít egy szervezt, most az Esőemberke alapítvány, hogy az érintettek nagy lépést tehetnek a részleges önállósodás érdekében”

A Ma Házában a foglalkoztatottak levendulából ajándéktárgyakat készítenek, növényi tápoldat csomagolásával, iratmásolással vagy éppen szórólapok, naptárak, autisták számára szükséges vizuális segédeszközök gyártásával is foglalkoznak majd; az udvaron pedig gyógy- és fűszernövényeket ültetnek, és maguk gondozzák a kertet is.