Hírek

A Magyar Kupa után a bajnokságban is legyőzte a Falco a Kaposvárt

2013. február 04., 17:56

A SZOVA-Trend Optika KC Szombathely magabiztos játékkal 93:78-ra verte az alapszakasz elsőségért is versenyben lévő Somogy megyei gárdát az Aréna Savariában.

A Magyar Kupa után a bajnokságban is legyőzte a Falco a Kaposvárt

A Magyar Kupában sikerült a SZOVA-Trend Optika KC csapatának kiejtenie a Kaposvár gárdáját, ennek köszönhetően a vasi sárga-feketék a bajnokság 19. fordulójában sorra kerülő  derbin  kifejezetten optimista hangulatban fogadták az Aréna Savariában a Somogy megyei alakulatot. A mérkőzés úgy indult, ahogy azt a vasiak eltervezték: az első negyed végén már 24:17-re vezettek Bencze Tamás tanítványai. A második 10 percben még tovább tudta növelni előnyét a remeklő szombathelyi együttes, így a félidő végét jelző dudaszó pillanatában már 46:27 állt az eredményjelzőn. Térfélcserét követően sem változott a játék menete: a remekül védekező Kálmán Lászlóék határozott védekezésükre alapozva 30 perc alatt el is döntötték a mérkőzést. A 74:47-es hazai vezetésről kezdődő zárónegyedben már a SZOVA-Trend Optika KC fiataljai is pályára léphettek, így sem veszélyezette semmi a sárga-feketék magabiztos győzelmét. A mérkőzés 93:78-as végeredménye a kaposváriak számára hízelgőnek mondható.

Váradi Benedek kosárlabdázó, SZOVA-Trend Optika KC
"Természetesen a Magyar Kupa kiejtés, győzelem után számítottunk erre. Akartunk és ez látszott is a csapaton. Az első perctől a 40. percig  próbáltunk kisebb-nagyobb hibákkal megvalósítani azt, amit az edzőnk elvárt tőlünk."

A SZOVA-Trend Optika KC  gárdája győzelmének köszönhetően feljött a tabella hetedik helyére. A vasi sárga-feketék a héten kétszer is pályára lépnek: kedden Szombathelyen, míg pénteken Szolnokon játszanak Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzést az Olaj csapatával.