Hírek

A márciusi közgyűlés dióhéjban

2012. március 30., 17:07

Lássuk, milyen témákat tárgyaltak a tegnapi, 12 órásra nyúló közgyűlésen a szombathelyi képviselők.

A márciusi közgyűlés dióhéjban

A város hosszútávú érdekeit szolgálja az új biomasszaerőmű megépítése, de a közgyűlés felelősen csak akkor mondhat igent a beruházásra, ha az itt élőknek ez nem okoz kárt. Ezt Puskás Tivadar polgármester mondta a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón. Az ellenzéki pártok képviselői is fontosnak tartják a környezetvédelmi tanulmányok elkészítését, a lakosság megfelelő tájékoztatását és annak felmérését, hogy hosszútávon biztosítható-e az üzem működése. Az ellenzéki pártok bírálták a szombathelyi vagyonértékesítést, azt, hogy idén máshol rendezik a Mediawave Fesztivált, és ismét téma volt a város pénzügyi helyezte.

Balassa Péter, a Jobbik képviselője elmondta: meggondolatlan és felelőtlen intézkedéseket hoz a városvezetés, amikor 300 millió forint remélt bevételért lakásokat illetve egyéb vagyonelemeket akar eladni. Kifogásolta, hogy 2010 ősze óta nem történt elszámoltatás a városban. Ugyancsak nehezményezte a képviselő, hogy a SZOVA telekvásárlásával kapcsolatban tett rendőrségi fejelentésnek még mindig nincs eredménye.
Horváth Zoltán érthetetlennek nevezte, hogy idén valószínűleg nem lesz Mediawave Fesztivál Szombathelyen, helyette Komáromban rendezik meg a programot. A képviselő kiemelte: az idősekről szóló napirendnél elfogadta a testület, hogy minden évben két, aktívan tevékenykedő idős személyt díjaznak majd.

A 2012-es költségvetés a város újkori történetének első olyan büdzséje, ahol ÖNHIKI támogatásra pályázik a város - mondta Németh Kálmán. Az MSZP-SZTKE frakció képviselője szerint ezt nem kellett volna meglépni, ha Szombathely is részesült volna abból a 8 milliárd forintból, amelyet múlt év végén osztott szét a kormány. Ismét érvénytelen és eredménytelen volt a folyószámlavezetésre kiírt pályázat, mondta a képviselő. Így június 30-a után jelenleg nincs folyószámlavezetője a városnak. Czeglédy Csaba frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013-tól kérdéses a nem kötelező önkormányzati feladatok finanszírozása. Meg kell találni azt a kb. 1,5 milliárdos forrást, amibe ezek kerülnek. A képviselő bírálta a Szova vezérigazgatóját, az Art Café bérleti ügyében tett városi intézkedéseket, az elmúlt időszakban végrehajtott városházi elbocsátásokat is.
A Vasi Volánnal folytatott tárgyalások eredménye, hogy a korábban megkötött 8 éves szerződés néhány pontjának értelmezésében sikerült megegyezni. Így egyes tételek megváltoznak az elszámolásban, emelte ki értékelőjében Puskás Tivadar polgármester és Molnár Miklós alpolgármester. A város vezetői pozitívumként fogalmazták meg, hogy a közgyűléseken a legfontosabb kérdésekben - mint például a biomassza erőmű építése -, nem folynak felesleges politikai viták.