Hírek

A nagycsömötei születésű Tolnay Sándorra emlékezett a szakma

2019. szeptember 12., 14:47

Ő alapította meg Magyarországon az állatorvos-képzést. Akkoriban a keleti marhavész pusztította az európai állatállományt. Ma is számos kihívással kell szembenézni, így az emlékülésen szó esett az afrikai sertéspestisről is.

A nagycsömötei születésű Tolnay Sándorra emlékezett a szakma

Gyöngyösfaluban iskola viseli a nevét, Lukácsházán pedig az óvoda falára tavaly került fel Tolnay Sándor emléktáblája. A település múltjában és jelenében is fontos szerepet tölt be a falu tudós szülöttének emléke, akinek munkássága bekerült a helyi értéktárba is.

Virág János – polgármester, Lukácsháza
„Azon a területen született, ahol ez az óvoda épülete áll, és nevét egy utca, a közösségi ház udvarán pedig szobor is őrzi emlékét.”

A megye állatorvosi kara 1992-től emlékezik születésnapján a hazai állatorvosképzés megalapítójának, Tolnay Sándornak munkásságára. Akkoriban a keleti marhavész veszélyeztette az állatállományt.

Horváthné Sélley Erzsébet – megyei főállatorvos
„Mindig újabb kihívásokkal kell megküzdenünk. Jellemzően amit mi még talán egzotikus betegségeknek gondoltunk, egyre inkább az afrikai sertéspestis, a kéknyelv betegség, amik hazánkban ismeretlenek voltak egyrészt a kórokozók, másrészt a vírusok bizony itt vannak Európában.”

Az országos főállatorvos hangsúlyozta, az emlékülés jó alkalom arra, hogy a jelen feladatairól is szó essék. Beszélt a hazánkban is megjelenő afrikai sertéspestisről.

Bognár Lajos – országos főállatorvos
„Ismét ráirányítja a figyelmet egy hagyományos járványügyi feladatunkra, és ezen keresztül arra, hogy már nem csak ez a járványügyi feladat az, ami miatt az állatorvoslást fontosnak tartják, hanem az emberek élelmezéséért is.”

A Tolnay Sándornak köszönhető állatorvosképzés idén már a 233. tanévét kezdte meg, újra önálló egyetemként. A képzés jelentősen átalakult hiszen az élelmezést szolgáló állatok mellett a társállatok gyógyítására egyre nagyobb az igény.

Sótonyi Péter – rektor, Állatorvostudományi Egyetem
„A sertésnek értéke x ezer forint, a meggyógyítása többszörösébe kerülne, hiszen az a sertés levágásra kerül, és az élelmezésünket szolgálja. Egy kutya-macska-lópraxisban szeretet lép be, és családtagként minősül, ezért az orvosi képzés óriásit fejlődött, az orvosi szemléletünk óriásit fejlődött.”

Elhangzott: az állatorvosi szakma – bár kitartást igényel – egyre népszerűbb, idén hatszoros túljelentkezés volt az egyetemen. Vas megyében jelenleg 60 körüli a hatósági és magánpraxisokban dolgozó állatorvosok száma.