MNB
MNB - 2

Hírek

A nemrég bezárt levéltári kiállítás 15 tablón foglalta össze Szent Márton emlékezetét

2016. október 19., 16:58

Az egyik ilyen plakátról megismerhettük a Szent Márton-templom 17. századi barokk újjáépítés utáni történetét is.

A nemrég bezárt levéltári kiállítás 15 tablón foglalta össze Szent Márton emlékezetét

1638-ban a domonkos rend kapta meg a Szent Márton-templom épületét. Prédikáló rendről lévén szó, a felújításra nem volt elég pénzük.

Mayer László - levéltáros, Vas Megyei Levéltár
“Ez a nemes cselekedet Batthyány Erzsébet nevéhez kapcsolódik, aki 30 évvel később a soproni domonkos rendi kolostorral és a szombathelyivel együtt megvalósítja ezt a hosszú évekig tartó, nagy befektetést kívánó templom- és kolostorépítést. A századok folyamán természetesen ahogy a rend is, illetve ahogy a város lakossága is gyarapodott, plébániatemplomként használva bizonyos időszakban ezt a templomot, az átépítés az több alkalommal is megtörtént. Ezek közül természetesen a 20. századi a legjelentősebb, amikor 1930-ban a templom épületét megnagyobbítják.”


A Szent Márton-templom bejárata ekkor nyerte el mai formáját.