Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ videós hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

A Nemzeti Kastélyprogram keretében megújulhat a vépi Erdődy-kastély

Adásban volt: 2015. március 3.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás

A tervek szerint a külső-belső rekonstrukció mellett új kulturális szolgáltatásokkal is bővül majd az épület. Ez a környék, köztük Szombathely turisztikai forgalmára is jó hatással lehet.

Omladozó vakolat, betört ablaküvegek, hiányzó cserepek, bokáig érő fű – ilyen állapotban van az egykor szebb napokat látott vépi Erdődy-kastély. Építésének pontos története nem ismert, az idők során többször átépítették és gazdát cserélt. Az Erdődyek tulajdonába 1946-ba került, mintegy öt és fél évszázadon keresztül birtokolta a család, majd 1945-ben államsították. Az épület hosszú ideje üresen áll, természetvédelmi területként nyilvántartottt 15 hektáros parkja is lepusztult. A Nemzeti Kastélyprogram keretében három vasi, köztük a vépi kastély újulhat meg. A helyiek abban bíznak, hogy több környékbeli várhoz hasonlóan a 6 ezer négyzetméteres, 80 helyiségből álló épület turisztikai látványosság lehet. A szomszédos kollégium szállodaként is üzemel, de az év nagy részében kihasználatlan marad.

Hollósi Éva – igazgató, Vépi Szakképző Iskola
„Ez idáig inkább csak a nyári időszakban érkeztek szállóvendégek, és érdeklődés lenne, ha lenne valami olyan plusz program, amit itt meg tudnak nézni az ideérkezők.”

Szombathely közelmúltban elkészült turisztikai kerékpáros úthálózata érinti a vépi kastélyt. A szervezők abban bíznak, hogy a városba is több látogató érkezhet, ha van elég látnivaló a környéken.

Kocza Tibor – alpolgármester, Szombathely
„Szombathely központtal öt különböző irányba vezet-egy hatvan, hetven, nyolcvan kilométeres túrát. Az egyik irány éppen ez a Sárvár, Vép irány. Ha megújulnak, megszépülnek ezek a műemlékek, műemlék jellegű épületek, minden bizonnyal vonzani fogják a kerékpáros turistákat is.”

A beruházásoknak köszönhetően a külső és belső rekonstrukció mellett új kulturális szolgáltatásokkal is bővülhetnek az épületek. A program végleges koncepcióját, ütemezését, valamint a megvalósításhoz szükséges intézkedéseket bemutató részletes tervezetét március végéig tárgyalja meg a kormány.

2015. március 03.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



műsoraink - videóval
 
Híradó
Szombathely ma
Hétvége
Aréna
Műhely
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Medicina
Telezöld
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Suliról sulira
iQor magazin
Vasi Kaleidoszkóp
60 Plusz