Hírek

A Polgári Védelem Világnapja

2019. március 04., 14:01

Ünnepséget tartottak a Polgári Védelem Világnapja alkalmából a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az eseményen elismeréseket is átadtak azoknak, akik valamilyen szempontból komoly segítséget nyújtottak a hivatásos katasztrófavédelmi szakemberek munkájához.

A Polgári Védelem Világnapja

1972. március elsején alakult meg a Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet, amelynek világnapját 1992 óta rendezik meg. A cél, hogy felhívják a figyelmet a természeti és civilizációs katasztrófák elleni védekezés fontosságára - mondta el ünnepi beszédében Kiss Péter tűzoltó százados. Ennek mindenkori felelősei egyébként a polgármesterek - néhányuk (16:08-nál a megszólaló) munkáját most elismeréssel díjazták.

Kovács György, polgármester, Torony
“Mi nem arra vártunk, hogy majd a katasztrófavédő ezt megoldja, traktorokat szereztünk, fűrészgépeket szereztünk, áramtalaníttattuk a rendszert, és mi magunk nekiálltunk szakadó esőben, jégben, csináltuk a dolgunkat, amire felesküdtünk, amit elvárt a falu tőlünk.”

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának miniszteri kitüntetését egy jánosházi pedagógus kapta, főigazgatói ajándéktárgy jutalomban egy magyarlaki önkéntes tűzoltó részesült.

A Vas Megyei Kataszrófavédelmi Igazgatóság hat ember munkáját díjazta elismeréssel.

Egyre több önkéntes jelentkezik a mentőcsoportokba - kortól, nemtől és végzettségtől függetlenül szükség van mindenkire.

Kiss Péter - polgári védelmi felügyelő, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
“Nagyon sok új polgári védelmi szervezetet, települési mentőcsoportot hoztunk létre, akár itt Szombathely környékén is, gondolhatunk itt a vasszécsényire, vagy akár a nardai mentőcsoportra, vagy akár sorolhatnám kicsit északabbra, a lukácsházi mentőcsoportra is, illetve most februárban alakult meg itt Szombathelyen a Savaria Egyetemnek az önkéntes mentőcsoportja.”

Az ünnepséget követően a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságának képviselői megkoszorúzták a Polgári Védelmi Emlékfalat.