Hírek

A sport legyen a tied!

2016. április 28., 16:31

Két turnusban több mint ezer Vas megyei általános iskolás  vett részt “A sport legyen a tied” országos akció szombathelyi állomásán. A gyerekek összesen 16 sportágat próbálhattak ki az Aréna Savariában megtartott rendezvényen.

A sport legyen a tied!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtiitkársága és a Magyar Diáksport Szövetség közösen rendezte meg ismét az Aréna Savariában “A sport legyen a tied!” elnevezésű programját. Ezúttal két turnusban több mint ezer Vas megyei gyermek látogatott ki a rendezvényre.  

Sipos Győző irodavezető, Magyar Diáksport Szövetség
“A lényeg az, hogy megvalósítsuk azt a célt, hogy minél több gyerek, minél több sportágat tudjon kipróbálni. Itt most Szombathelyen a program keretében  16 sportág áll a gyerekek rendelkezésére, úgy, hogy vezetőkkel, edzőkkel, illetve neves sportolókkal tudnak találkozni.”

A gyerekek ezúttal 16 sportágat próbálhattak ki. A labdajátékok mellett olyan kevésbé ismert sportágak is bemutatót tartottak, mint például a lövészet. Az érdeklődőket egy Európa-bajnoki címmel is büszkélkedő olimpikon fogadta a standnál.

Miskolczi Julianna sportlövő, Komárom
“Mivel én edzőként dolgozok a sportkarrierem mellett, szerintem nagyon jó, hogy vannak ilyen rendezvények. Nagyon sok gyerek megfordul itt. Remélem, hogy sok tehetséges gyerek keres majd fel egyesületeket és így picit nagyobb taglétszámnak örvendhet majd a sportlövő szövetség.”

A rendezvényre az egész megyéből érkeztek gyerekek. A legnagyobb létszámmal idén is a szombathelyi általános iskolák képviseltették magukat. A tanulók mindegyike több sportágat is kipróbált.

Gyöngyössi Zia tanuló, Oladi Általános Iskola 3/c
“Bukfenc, röplabda és a karatét szeretném kipróbálni. Ennyi, a karatét.”

Az akció keretében a szervezők iskolákban is tartanak majd bemutatókat, ahol szintén ki lehet  több sportágat is próbálni. Emellett pedig a szakszövetségeknek köszönhetően sporteszközöket is ajándékoznak az oktatási intézményeknek.