Hírek

A veszélyhelyzet után 60 napig érvényesek a lejárt forgalmi engedélyek

2021. április 20., 13:17

A veszélyhelyzet kihirdetését követően lejárt forgalmi engedélyek annak megszűnése után még 60 napig érvényesek maradnak, de mégsem érdemes a jelenlegi információk szerint nyár közepéig várni a műszaki vizsgáztatással. Egyrészt nem mindegy, hogy milyen állapotú a közlekedésben részt vevő autó, másrészt valószínűleg a moratórium után sokat kell majd várni egy-egy időpontra is.

 

A veszélyhelyzet után 60 napig érvényesek a lejárt forgalmi engedélyek

Tavaly március 11-én hirdették ki először a koronavírus-járvány miatt a veszélyhelyzetet. Ennek ugyan július 3-tól november 4-éig vége szakadt, majd újra életbe lépett a különleges jogrend, így előfordulhatnak olyan gépjárművek a közlekedésben, amelyeknek több mint egy éve lejárt a forgalmi engedélye. Ez a tulajdonosoknak könnyebbséget, az utakon viszont fokozott balesetveszélyt is jelenthet. Mészáros Miklós szerint fontos a biztonság, akkor hozta az autót, amikor a papírja szerint szükséges.

Mészáros Miklós
„Azért érdemes, mert a kétéves vizsgaidőszak amikor bekövetkezik, jobb átnézetni az autót, mert a legtöbb ember nemigen foglalkozik vele, csak járnak, járnak. De itt legalább kiderült, hogy nincs-e veszélyes dolog rajta, amit meg kell csinálni sürgősen, és akkor a műszaki vizsga biztonságos és tökéletes lesz.”

Az ország egyik legnagyobb civil szervezete a Magyar Autóklub, amely szerviz- és vizsgapont hálózatot tart fenn, folyamatosan fogadta a korábbi és a jelenlegi veszélyhelyzetben is az autósokat.

Kiss Ambrus - regionális elnök, Magyar Autóklub
„Kevesebben hozták. Mikor lejár a türelmi időszak ebben a témában is, az a félelmünk, hogy sokan fognak jönni. Az kellemetlen lesz a mi szempontunkból is, mert kapacitásunk nem lesz elégséges, kellemetlen lesz az ügyfeleknek is, mert sokat kell várni.”

A Nyugat-Dunántúlon százezer lakosra 1 halálos baleset jut, a déli régióban ez az arány csak - mondja az elnök. A szervezet adatai szerint tavaly az év első három hónapjában hasonló számú közlekedési tragédia történt, mint idén áprilisig, pedig 2020 január-februárjában még a pandémia előtti forgalom volt az utakon. Ebben pedig az is számít, hogy milyen az autók műszaki állapota.

Kiss Ambrus - regionális elnök, Magyar Autóklub
„Érdekes módon a szerviztevékenységünk országosan megugrott, országosan meghaladta a tervet. Valószínűleg azért, mert műszaki problémák előjöttek, és ha nem is vizsgáztatták le az autót, de megjavíttatták.

A civil szervezet szerviz- és vizsgapontjai bárki számára elérhetők. Vas megyében négy városban működik bázisuk, ezek közül Szombathelyen csak műszaki vizsgáztatást végeznek.