Szombathelyi Televízió  a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ videós hírportálja Feliratkozás hírlevélre
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Akiket egy szív összeköt

Adásban volt: 2019. március 12.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás

Akiket egy szív összeköt - ezzel a címmel jótékonysági koncertet adtak tanítványai és családtagjai Németh Csabáné emlékére. A művész három évtizedig a Bartók Béla Zeneiskola zongoratanáraként több tucatnyi kiemelkedő tehetséget indított el a pályán.

Gordonkaművész lánya, unokái, tanítványai is felléptek a Bartók-teremben Németh Csabáné emlékkoncertjén. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett zongoratanár tavaly ősszel hunyt el. Lánya elmondta, hogy a koncertről már akkor is szó esett.

Jádi-Németh Andrea
“Sajnos a temetésén beszéltük meg, hogy a 70. születésnapjára ők is terveztek egy meglepetéskoncertet, és igazából mi, a lányai is szerettük volna, akkor valahogy nem értek össze a szálak, és remélem, hogy azért fentről most is hallani fogja.”

A fellépők között volt Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész is, de Németh Csabáné unokája, Simic Aleksander is, aki az MTVA egyik tehetségkutatójának különdíjasa volt. A többi között Mozart, Brahms, Debussy, Csajkovszkij és Liszt Ferenc jól ismert dallamai is felhangzottak a Bartók-teremben.

Császár Zsuzsanna - docens, Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar
“Nagyon szigorú volt Lenke néni, de rendkívül következetes, nagyon sok energiát fektetett a tanítványaiba, és végtelen nagy szeretettel tanított minket.”

A közönség soraiban helyet foglaltak a zongoratanár egykori kollégái, tanítványai, rokonai mellett a város vezetői is.

Koczka Tibor - alpolgármester
“Ezek az események mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szombathelyiek itt jól éljék meg életüket, jól érezzék magukat. A mai alkalom egyébként egy megemlékezés a nemrégiben elhunyt Németh Csabánéról, akit nagyon-nagyon sokan ismertek a városban, híres zongoraoktató volt, úgy gondolom, hogy dicséretes, hogy emlékét így ápolják.”

A jótékonysági emlékkoncert kedvezményezettje - a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Csodalámpa Alapítvány - több mint háromszáz ezer forintot vehetett át. A tervek szerint évente megszervezik az eseményt, amely ezúttal mintegy három órán át nyűgözte le a közönséget.

2019. március 12.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



műsoraink - videóval
 
Híradó
Szombathely ma
Hétvége
Aréna
Műhely
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Medicina
Telezöld
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Zsidó Mozaik
Civil Idő
Suliról sulira
iQor magazin
Vasi Kaleidoszkóp
60 Plusz
Generációnk
Öko-Logikus
Szombathelyi Ifjúsági Magazin
Szombathelyi Polgári Esték
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 1.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 2.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 3.
Szent Márton nyomában a Szombathelyi Egyházmegyében