Hírek

Aláírások a tévéért

2011. február 10., 10:28
Aláírásokat gyűjtöttek a kőszegiek azért, hogy újra nézhessék a Szombathelyi Televízió műsorát. A város kábelszolgáltatója ugyanis a napokban fejlesztésre hivatkozva – előzetes tájékoztatás nélkül – kivette a programcsomagokból az SZTV-t. A szolgáltatónak írt panaszos levelet egy nap alatt több mint 40-en írták alá.
Aláírások a tévéért


A kőszegi Temető utca lakói azt panaszolják, hogy napok óta nem tudják fogni a Szombathelyi Televízió adását. Fejlesztette ugyanis a szolgáltató a hálózatát. Három különböző csomagra lehet náluk előfizetni, de egyikbe sem került bele az SZTV, pedig tőlünk tájékozódnak a helyi hírekről - modják.
A lakók azt mondják, eddig a Hálózat Tv csatornáján láthatták műsorainkat. Ez most is az alapcsomagban van, de már Szombathelyi Televízió nélkül.

Nagy Kálmánné
"Nagyon szeretnénk, ha lenne, és ezt több kőszegi polgár nevében is mondom."

Nagy Kálmánné ezért levelet írt a szolgáltatónak, amelyet több mint 40-en írtak alá. Mint írják, nem kérdezték tőlük, mire van igényük. Azt meg nem gondolták, hogy a korábbi kínálatot enélkül változtatják meg. A panaszukat elküldték a város polgármesterének is.
Huber László azt mondja, az önkormányzat nem utasíthatja a szolgáltatót, de kéri, hogy visszakerüljön a programcsomagokba a környék híreit és eseményeit bemutató Szombathelyi Televízió.

Huber László polgármester, Kőszeg
"Megkérem, hogy ezt a lehetőséget teremtse meg, hogy láthassák a Szombathelyi Televíziót abba a csomagba, amit megvásároltak az emberek. Nem is értem, miért nem tették be."

A szolgáltató műszaki vezetője azt mutatja, hogy a város nagyrészén még a fejlesztés előtt állnak, így az ott élők láthatják műsorainkat. De terveik szerint októberig végeznek a munkálatokkal. A miskolci központú cég vezérigazgatója Híradónknak elmondta, lát lehetőséget a lakók kérésének teljesítésére.

Fojt István elnök-vezérigazgató, PR-Telecom

"A Hálózat tévé műsora részét képezi az előfizetői csomagnak. Duplikáltan nem szeretnénk, viszont nagyon szívesen beletesszük a Szombathelyi Televízió műsorát a Hálózat tévé nélküli részbe. Azt minden további nélkül, arról tudunk beszélni. "

Televíziónk igazgatója korábban többször, írásban is kereste már a kapcsolatot a cég vezetésével. Eddig választ nem kapott. Most, a kőszegi lakosság aláírásgyűjtő akciója hallatán a vezérigazgató maga javasolta a találkozót.