MNB - 2
MNB

Hírek

Aligátor Kupa vízilabda torna

2018. szeptember 12., 13:47

Harmadik alkalommal rendezi meg az AVUS az Aligátor Kupa felnőtt felkészülési vízilabda tornát. A viadalon ezúttal a rendező klub mellett a Pécs, az UVSE és Honvéd csapatai szerepelnek.

Aligátor Kupa vízilabda torna

Az előzetes tervek szerint valamikor október elején kezdődik majd el az OB I-es felnőtt vízilabda-bajnokság. A szövetség ugyan még nem készítette el a kiírást, ám a csapatok gőzerővel készülnek a rajtra. A szombathelyi AVUS például a hétvégén egy hazai rendezésű tornával hangol a bajnokságra. A célokról Matajsz Márk vezetőedző nyilatkozott Aréna című sportmagazinunkban.

Matajsz Márk - vezetőedző, AVUS
“Ez egy felkészélési torna lesz. Eredmény másodlagos. Itt szeretnék minél tőbb lehetőséget adni a fiataloknak. Megnézni, hogy hol is állunk jelen pillanatban nyolc hét munka után. A cél nekünk az, hogy majd május végén legyünk ott, ahol lennünk kell. A stabil bennmaradás a cél.”

A III. Aligátor Kupán a rendező AVUS mellett a Pécs, az Újpest, valamint a Honvéd csapatai szállnak vízbe. Matajsz Márk ígérete szerint a tornán sok lehetőséget kapnak majd a szombathelyi gárda fiataljai, akik közül az U18-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerző Ekler Bendegúz játékát előzi meg talán a legnagyobb várakozás.

Ekler Bendegúz - vízilabdázó, AVUS
“Szeretném kivívni a lehetőséget magamnak. Remélem, hogy meg fogom kapni. Minél többet szeretnék játszani. Bizonyítani a szombathelyieknek és a fiataloknak. Főként a fiatal generációnak motivációt adni, hogy nem lehetetlen az, hogy idővel ők is a felnőtt csapatban tudjanak játszani.”

A sorsolás alapján az AVUS pénteken délelőtt 10 órakor a Honvéd ellen játssza a torna nyitómeccsét. A vasiak a folytatásban este fél nyolckor az UVSE-vel meccselnek majd. A kétnapos viadal a szombaton 11 óra 30 perckor kezdődő AVUS-Pécs derbivel zárul. A mérkőzéseket a fedett uszoda új, vízilabdás medencéjében rendezik. A belépés ingyenes.