Hírek

Alkotmánybírósághoz fordul a megye

2010. március 05., 16:47
Alkotmánybírósághoz fordul a Vas Megyei Önkormányzat, mert úgy véli, diszkriminatív a kórházi dolgozók helyzete. Két hete közel 100 munkavállaló tüntetett a kórház előtt, mert az intézmény gazdasági társasággá válása óta jelentős anyagi veszteség érte őket.
Alkotmánybírósághoz fordul a megye

Transzparensekkel vonultak a kórházi dolgozók a Markusovszky Kórház elé közel két hete. A tisztességes bérért tüntettek akkor. Azt mondják, mióta a kórház Zrt-ként működik, elvesztették közalkalmazotti jogviszonyukat, és egyszerű alkalmazottak lettek. Balázs Botond segédápolóként nettó 70 ezer forintot keres, ez jelentős csökkenés korábbi béréhez képest.

Balázs Botond
"Úgy gondolom 10 százalékkal. Ez kinek sok, kinek nem, ki olyan alacsony beosztásban dolgozik mint én, annak számít."

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke szerint a kormány teljesen tönkretette az egészségügyet, ez súlyosan érinti a betegeket és a dolgozókat is. Szerinte az a juttatás járna a dolgozóknak, melyet korábban megkaptak.

Kovács Ferenc - elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Egyértelmű, hogy az alapegészségügyi ellátás és a járóbeteg ellátás az állam feladata, akitől kötelező feladatként kapja a megyei önkormányzat. Ennek a finanszírozása ától béig az államnak kellene feladatának lennie."

Így az állam kötelessége lenne a finanszírozás is - mondja az elnök. Épp ezért a megyei önkormányzatok szövetsége egy beadvánnyal fordul az alkotmánybírósághoz. Kovács Ferenc szerint a választásokig biztos nem lesz változás az egészségügy helyzetében.