MNB - 2
MNB

Hírek

Államtitkár tájékozódott a civil szervezetről

2016. május 25., 12:27

Vas megyében mintegy kétezer civil szervezetet tartanak nyilván. Ezek működéséről tájékozódott Szombathelyen a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Államtitkár tájékozódott a civil szervezetről

A megyében szinte minden településen van legalább egy civil szervezet, ezek jelentős részt vállalnak a helyi közösségi élet szervezéséből, valamint az önkormányzati feladatok ellátásából.

Fülöp Attila helyettes államtitkár
„Az egyik legfőbb tulajdonságuk, hogy önkéntes munkát tudnak vonzani maguk köré. Közel tízezer az az önkéntes itt, Vas megyében, aki regisztrált szervezetekhez kapcsolódik. Ezek valóban közösségépítő szervezetek, olyan szervezetek, amelyek egy adott települést, legyen az egy 200 fős falu, vagy egy nagyobb város. Mint Szombathely. Élhetővé varázsolja, megélhetővé varázsolja.”

A kormány is kiemelten támogatja ezeket a szervezeteket. Egyrészt a megyei civil információs centrumon keresztül, amely szakmai, jogi tanácsokkal szolgál a hozzá fordulóknak. Másrészt a Nemzeti Együttműködési Alapból nyújt anyagi támogatást. Emellett az önkormányzatok is segítik a szervezeteket.

Majthényi László elnök, Vas Megyei Közgyűlés
„A megyei önkormányzat elsősorban a civil bizottsághoz tartozó civil alapján támogatja a civil szervezetek tevékenységét. Nem kell nagy támogatásra gondolni, mert az az évi 4 millió forint 80-90 fele oszlik, de sokszor ennek, a nem túl nagy értékű támogatásnak köszönhetően lehet megvalósítani helyi szempontból fontos kezdeményezéseket.

A szombathelyi önkormányzat is nagyon sok civil szervezettel áll kapcsolatban.

Takátsné Tenki Mária elnök, Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
„A civil szervezetek közül vannak, akik az önkormányzat kötelező feladatellátását, vannak, akik a nem kötelező feladatellátásában aktívan közreműködnek. Velük feladatellátási megállapodást kötöttünk, általában a költségvetésben külön soron kapnak támogatást a tevékenységükhöz. Ezen kívül vannak olyan civil szervezeteink, akik pályázati formában kapnak támogatást. „

A civil szervezetek különösen a sport, az egészségügy, a szociális ellátás, valamint a kulturális élet területén járulnak hozzá az önkormányzattól átvállalt feladatok színvonalas ellátásához.