Hírek

Anyakönyvi statisztikák

2018. január 16., 16:20

Tavaly hasonlóan alakult a születések és a halálesetek száma Szombathelyen, mint egy évvel korábban. A házasulási kedv élénk, már most többen foglaltak időpontot 2018-ra.  A statisztikai adatok szerint a Nyugat-Dunántúlon egyre többen veszik igénybe a különböző családtámogatási formákat.

Anyakönyvi statisztikák

Balázs Imre már az új évben, éjfél után egy perccel született. Szép számmal látták meg azonban a napvilágot a tavalyi esztendőben is: Szombathelyen 1648-an születtek. Őket a Magyar Tudományos Akadémia utónévszótára alapján anyakönyvezték. Még mindig népszerűek a hagyományos magyar nevek, de akadnak új kérések is.

Boros Eszter – anykönyvvezető
„Ha esetleg ebben a szótárban nem található, akkor egy kérelemben, egy eljárásban megvizsgálják a tudományos akadémián, és ha ők engedélyezik, akkor bekerül ebbe az utónévszótárba, és innentől egyébként bárki számára anyakönyvezhető lesz. Bekerült például tavaly a Dzsamília név”

2014 január elseje óta igényelhető a GYED Extra, a munkáltató adókedvezményt kaphat, ha kisgyermekes szülőt foglalkoztat, és egyre népszerűbb a CSOK. A kormány intézkedéseinek nagyon fontos szerepe van abban, hogy annak ellenére nem csökken a születések száma, hogy egyre kevesebb a szülőképes korú nő – mondta Szalai Piroska miniszteri tanácsadó a Szombathely Ma című közéleti műsorunkban.

Szalai Piroska – miniszteri tanácsadó, Nemzetgazdasági Minisztérium
„Mi vagyunk az egyik olyan állam, ahol a legtöbbet költünk jelen pillanatban a költségvetésből a családokra. Ez megnyilvánul a családok gazdasági erejének erősítésében is. Gondolok itt a 2012 óta működő családi adókedvezményekre”

A boldogító igent 2017-ben 330-an mondták ki Szombathelyen, 21-en külső helyszínen. Már választható időpont az idei esküvői naptárba is. Az internetes foglalás azonban nem számít hivatalosnak, ahhoz 15 napon belül személyesen fel kell keresniük az anyakönyvvezetőt a pároknak.