Hírek

Aranypatak versfesztivál

2019. augusztus 12., 15:19

Kortárs vasi költők verseit hallhatták az érdeklődők a 2. Aranypatak versfesztiválon a hétvégén. A bozsoki Sibrik-kastély kertjében felolvasás, színpadi előadás, beszélgetés és verskoncert fogadta a látogatókat. A háromnapos programot a H+ Média és Kulturális Egyesület, valamint a Rózsabors Műhely szervezte.

Aranypatak versfesztivál

"A puskának is használt számtanfüzet hátoldalán a 8x7-hez, majd a 7x8-hoz ért."

Nagy Gáspár 1956-os gondolatai mellett bérbaltavári és nagytilaji gyermekéveit és pannonhalmi kötődését is megidézték a vasvári amatőr színjátszók az Aranypatak Fesztivál versszínházi előadásában, a bozsoki Sibrik-kastély udvarán.  
 
Rajner Ágota rendező, Üss a hasadra! Színpad, Vasvár
Próbáltuk azért azt is belecsempészni, hogy mind a történelmi személyeket, mind a költőtársait mindig, folyamatosan megszólította, hozzájuk is írt, róluk is írt, hogy ebből is valami belekerülhessen a műsorba, ez most egy keresztmetszet lett 18:38

Az előadás közönsége több, kevéssé ismert írást is hallhatott a 70 éve született költőtől.

Barityné Házi Ottília
Lekötött és nagyon érdekes volt, komolysága ellenére mégis erőt adott, lendületet a mindennapok taposómalmához. 21:54

A szervezők Ady Endre halálának 100. évfordulójáról is műsorral emlékeztek meg, de a fesztivál három napján a Vas megyei irodalom volt a középpontban.  

Nagy Krisztina főszervező
A fesztivál célja, hogy népszerűsítsük, reflektorfénybe tegyük kicsit a vasi kortárs költőket, akik itt vannak velünk a napjainkban, de lehet, hogy nem ismerjük őket. 08:50

A közönség személyesen is találkozhatott több vasi költővel és íróval. Poócza András saját verseit énekelte a hallgatóságnak.

Poócza Nonense András dalszerző
Én mindig a legbensőbb érzelmeket próbálom megfogni, és a legigazabbat szólni, bármennyire is bántó tud lenni ez másnak, vagy bármennyire bolondnak néznek miatta. De csak az igazság, csak az jöhet ki belőlem. 24:18

A kastély szomszédságában, a zöld tisztáson felállított színpadon is egymást követték az előadók. A Tarisznyások együttes a közönséget is megénekeltette műsorával, amelyben Balogh József, Devecsery László és Weöres Sándor versei is felcsendültek.  

Kiss Attila énekes, gitáros, Tarisznyások együttes
Most úgy gondoltuk, hogy egy kicsit tavaszi, nyári hangulatú, tehát a költőknek a vidámabb verseit hoztuk el, természetesen a saját zenénkkel. 14:50

A verses-zenés programokat szövegtárgy- és versvideó-kiállítás egészítette ki, a gyermekes családokat pedig különböző foglalkozásokkal várták a szervezők.