MNB - 2
MNB

Hírek

Augusztus 22-25. között ismét Savaria Karnevál

2013. június 21., 18:05

Gólyalábasok, mutatványosok, zászlóforgatók, tűzzsonglőrök, tógába öltözött városlakók. Augusztus 22-25. között ismét megrendezik Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevált, amely Közép-Európa legnagyobb jelmezes-historikus rendezvénye.

Augusztus 22-25. között ismét Savaria Karnevál

Idén augusztus 22-én, csütörtökön kezdődik a történelmi karnevál. Ekkor megnyílik a borok utcája, a sörtér és az öreg város vására.  A jelmezes felvonulás most is pénteken és szombaton este hét órától lesz. A nagyrendezvény négy napja alatt 20 helyszínen 250 programra várják a látogatókat. A szervezők ezúttal is készülnek újdonságokkal.

Szommer Ildikó, karneváligazgató
„Aki a lelátón foglal helyet majd a felvonulás ideje alatt, az a várakozás idejét is kellemesen eltöltheti, hiszen programot szervezünk arra az időszakra is, amíg az első felvonuló meg nem érkezik a lelátó elé. Ráadásul olyan programok láthatók majd ott, amiket máshol nem is láthat a látogató.”

A 14. Savaria karnevál gazdasági hátterét Mérei Tamás kuratóriumi elnök ismertette. Csak a programokra 40 millió forintot költenek.

Mérei Tamás, elnök Savaria Karnevál Kuratórium
„A költségvetés fő összege 133 millió forint, amely a gazdálkodást tekintve 45 millió forint, amelyet SZMJV önkormányzatának köszönhetünk. NKA pályázatán sikerrel vettünk részt ott 15 millió forintot sikerült elnyernünk.”

A karneváli hangulat már július elsején beköltözik a Fő térre. Ekkor felállítanak egy különleges római időmérő szerkezetet a Szentháromság szobornál, amely azt mutatja, mennyi idő van még hátra a historikus rendezvényig.