Hírek

Autómentes nap

2017. szeptember 22., 15:20

Az autómentes naphoz kapcsolódóan rendeztek programot Szombathelyen. A Fő téren felállított speed-arénában  különböző két- és többkerekű járműveket próbálhattak ki az érdeklődők.

Autómentes nap

Az autómentes nap jó alkalom arra, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy autón kívül is van élet, azaz nem feltétlenül csak gépjárművel juthatunk el a közeli célállomáshoz. A Fő téren a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület segítségével kicsik és nagyok a legkülönfélébb közlekedési eszközöket próbálhattak ki.

Hurtik Péter - ügyvezető elnök,SzOESE
"A SzOESE minden évben részt vesz a városi rekreációs programokban, és most már harmadik éve a mobilitás hetébe is bekapcsolódunk. Ma ugye az autómentes nap van, úgyhogy kijöttünk, egy kis hangulatot, egy kis speed-arénát, ahol a gyerekek tekerhetnek, gurulhatnak, illetve egy akadálypályát csináltunk nekik, ahol a legkisebbek is kipróbálhatják magukat, eddig nagyon sokan voltak, nagyon ügyesek voltak."

Mindenki megtalálhatta a neki leginkább tetsző kerekes járművet.

"Én akartam egy kicsit szórakozni meg akartam próbálgatni ilyen gokart meg ilyenféléket, és szeretek is bringázni."

"Ez a segway-ezés ez nagyon jó, én főleg ezt fogom szerintem kipróbálni."

"Mindent szeretnék kipróbálni, de most itt leragadtam."

Az egyik legnépszerűbb közlekedési eszköz a segway volt, amely  - kapcsolódva az autómentes nap szellemiségéhez - alternatívát kínál a városi közlekedésben.

Fejes Zoltán
"Tisztán elektromos üzemű, tehát ezzel nem szennyezzük a környezetünket, illetve autó helyett is bárhová el tudunk jutni ezzel, hiszen ilyen 15-20 km-es sebességgel is tudunk haladni velük."

A környezetbarát üzemmód mellett ez a jármű a használója számára is számos előnnyel jár.

Halmosi Szabolcs
"Rendkívül jól fejleszti az egyensúlyérzéket, mivel a jármű úgy működik, hogy az ember az egyensúlyával, a testsúlyával tudja irányítani. Ha hátradől az ember akkor fékez, illetve nagyon lassú tempóban tud hátrafele menni, és minél jobban előredőlünk annál jobban gyorsul a jármű."

Nem unatkoztak azok sem, akik csak nézelődni jöttek ki a Fő térre. Őket a bmx-esek  szórakoztatták akrobatikus mutatványaikkal.