Hírek

Az államalapításra emlékeztünk

2018. augusztus 21., 19:55

Az ezeréves magyar államiságra és első keresztény királyunkra emlékezett augusztus 20-án az ország. Szombathelyen a hagyományoknak megfelelően a Szent István-szobornál tartották a városi ünnepséget, melyen Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója idézte fel az államalapító máig ható életművét.

Az államalapításra emlékeztünk

A Himnusz hangjaira felvonták a nemzeti lobogót, majd Istvánt dicsőítő népdal csendült fel Veres Mihaela népdalénekes előadásában.

„Kérünk mint apostolunkat, és az első királyunkat…”

István király fiához, Imre herceghez szóló intelmeiből hangzottak el részletek Szabó Tibor színművész és a Nagy Lajos Gimnázium színjátszócsoportja tolmácsolásában.

„Többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá, s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése…”

Majd az ünnepség szónoka, Melega Miklós vette számba államalapító királyunk életművének fő oszlopait, melyek a mai napig igazodási pontként szolgálhatnak a döntéshelyzetekben. Mint mondta: István a törzsek szövetségéből álló fejedelemséget erős, a Kárpát-medence egységét megteremtő állammá szervezte, és európai típusú, független, keresztény országot indított ezeréves útjára. Úgy fogalmazott: nemzeti ünnepeink többségébe drámai feszültség vegyül, augusztus 20-át azonban emelt fővel ünnepelheti minden magyar.

Melega Miklós – igazgató, Vas Megyei Levéltár
„Ez a nap nemzetünk élni akarásáról és életrevalóságáról szól. Azt tudatosítja bennünk, és azt üzeni a világnak, hogy helyünk van a nap alatt. A legszebb és vitathatatlanul a legfelhőtlenebb állami és nemzeti ünnepnapunk a mai, amikor mi, magyarok felemelt fejjel, valóban felszabadultan ünnepelhetünk.”

A kormányhivatal, a megyei önkormányzat és a város vezetői koszorút helyeztek el Szent István szobránál, majd Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester közösen megszegték az idei búzából sütött, új kenyeret.