MNB
MNB - 2

Hírek

Az ELTE megérkezett Szombathelyre

2017. március 03., 17:02

Az ELTE megérkezett Szombathelyre címmel tartottak ünnepséget a Savaria Egyetemi Központban. A rendezvény szimbolikus nyitánya volt annak, hogy Szombathelyen megkezdődött a budapesti intézmény oktatási tevékenysége.

Az ELTE megérkezett Szombathelyre

Hosszú előkészítési folyamat eredményeként február elsejétől a szombathelyi egyetem az ország legnevesebb tudományegyetemének keretein belül folytatja működését. Ezt ünnepelték délelőtt.

Kisfaludi András - rektorhelyettes, ELTE
"Ez a nap, amit ma ünneplünk, vagyis az integráció napja valójában egy új szakasz kezdetét jelenti az Eötvös Loránd Tudományegyetem életében is."

Hende Csaba ünnepi köszöntőjében a régió értékeit emelte ki.

Hende Csaba - országgyűlési képviselő
"Mi bizony nagyon lokálpatrióták vagyunk, de semmi sem áll tőlünk távolabb, mint a provincializmus. Hiszen ez a vidék, ha az elmúlt kétszáz éves történetét megnézzük mindig akkor virágzott és tudott a nyugat királynője lenni, amikor az európai, a közép-európai integráció része lehetett."

Puskás Tivadar ünnepi beszédében felidézte, hogy Szombathelynek közel száz évvel ezelőtt egyszer már volt lehetősége, hogy befogadjon egy nagy egyetemet, a pozsonyi orvosképzést - ami akkor nem történt meg. Kiemelte, hogy bár most más a helyzet, mint Trianon után, a város örömmel fogadja az ELTE-t Szombathelyen.

Puskás Tivadar - polgármester
"A mostani városvezetés, a mostani politikai vezetés, a mostani egyetem, mi mindannyian azt mondtuk, hogy ez a jövő. Én bízom benne, hogy ez a jövő."

Az integrációval a Savaria Egyetemi Központ vezetése most már ELTE-s háttérrel folytatja a megkezdett munkát.

Németh István - rektorhelyettes, ELTE - Savaria Egyetemi Központ
"A Savaria Egyetemi Központ számára ez egészen új távlatokat nyit meg. Mögöttünk van egy olyan időszak, melyben világosan definiálásra kerültek az itteni fejlesztési irányok, ezek tökéletesen illeszkednek az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztési irányaihoz pedagógusképzéssel, sport-egészség és mérnökképzéssel szeretnénk foglalkozni itt ebben a régióban."

A három fő terület mellett formálódik egy negyedik is: a közgazdasági képzésekkel, és a duális turizmus képzés felépítésének megindításával elkezdődött a gazdaságtudományok meghonosítása is Szombathelyen.