MNB
MNB - 2

Hírek

Az erdészet is törődik a klímánkkal

2017. június 21., 16:36

Kis víztározókat hozott létre a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az Őrségi Nemzeti Park egy közös projekt keretében, hogy a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait csökkentsék. Nem elég az egyes állat- és növényfajokat védeni, hanem az ökoszisztémát együtt kell kezelni. Ez a tanulsága a korábbi természetvédelmi próbálkozásoknak világszerte – hangzott el az Európai Fenntarthatósági Hét Vas megyei rendezvényén, Szattán.

Az erdészet is törődik a klímánkkal

Apró békák ugrálnak a Szatta melletti erdőben létrehozott kis víztározó partján. Itt újra kedvezőek a feltételek például a sárgahasú unka, a tarajosgőte, a tavi denevér, vagy akár a szitakötők számára. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az Őrségi Nemzeti Park 2013-ban három ilyen kis tavat hozott létre a környéken.

Markovits Tibor igazgató, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
A szombathelyi erdőgazdasággal hosszú évek óta dolgozunk együtt, és így ha jól tudom, az országban egyedüliként együtt pályáztunk velük. Számos programot valósítottunk meg, ebből talán a legnagyobbak ezek a kis vízfolyásokra készített kis visszatartó tavacskák, amelyek az élővilág életlehetőségeit jelentős mértékben javítják- 6.19

A klímaváltozás kedvezőtlen hatása már a vasi erdőkben, főként az Őrségben is érződik. A csapadék mennyisége éves átlagban nem sokkal csökkent, az eloszlása viszont nem egyenletes, ami a növényzet és az állatok számára is végzetes lehetne. Ezen segítenek ezek az úgynevezett kisvízállások.

Varga Péter közjóléti csoportvezető, Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Ezeknek a kisvíztározóknak a célja az, hogy a hirtelen lezúduló nagyobb víztömegeket visszatartsák, hogy a vegetációs időben a környezetben, környéken lévő növénytársulások hasznosítani tudják a lekötött vizet.

2015-től kontinens szerte tartanak programokat az Európai Fenntarthatósági Hét keretében, hogy közösen keressenek megoldásokat a környezeti problémákra. A Föld állatvilágának fele már kipusztult, a vizes élőhelyek a legveszélyeztettebbek.

V. Németh Zsolt szakállamtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
Épp ezek a számok mutatnak rá, amelyek a biológiai sokszínűség tekintetében a rémisztő csökkenésre. Járhatatlan ez az út. Tehát magára a természet védelmére nem csak a kitüntetett helyeken kell figyelmet fordítanunk, hanem mindenütt.

Az Európai Fenntarthatóság Hét Vas megyei programján elhangzott: itt példaértékű az együttműködés az erdészet és a hivatásos természetvédők, azaz a nemzeti park munkatársai között.