Hírek

Az ESZE sajtóközleménye

2010. március 09., 11:03
"Az Együtt Szombathelyért Egyesület a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Vas megyei l. és 2. számú országgyűlési választókerületben megnevezett képviselőjelöltjei részére önzetlenül 300 ajánlószelvényt adott át.

Ezzel a gesztussal szerette volna kinyilvánítani az Egyesület, hogy elkötelezett a kormányváltás mellett, és hogy egyetlen kormányképes politikai erőnek a Szövetséget tekinti.

Úgy tűnik különböző választási rendezvényeken elhangzott állításokból és az elektronikus médiában megjelent észrevételekből, hogy az Egyesületnek ez a gesztusa az MSZP (ez érthető ) és a Jobbik (ez sajnálatos) részéről nagy tiltakozást váltott ki.

Nem értjük, hogy miért vitatja el bárki az Egyesületnek azt a jogát, hogy Magyarország és a nemzet sorsa szempontjából meghatározó kérdésben véleményt nyilvánítson és kifejezze elkötelezettségét  az egész nemzetet érintő sorskérdések iránt.
          
Egyesületünk és annak önkormányzati képviselője soha nem nyilatkozott másként, nem vitatva, hogy helyi ügyekben a városi közgyűlés összetételétől függetlenül az előterjesztéseket gyakran megszavazta, és a jövőben is megszavazza, ha az a város érdekeinek megfelel, érkezzen az jobbról vagy balról.
        
Arra kérjük tisztelettel a politikai pártok képviselőit, hogy szíveskedjenek egymással megküzdeni a választási sikerért, és ne vitassák el senkinek azt a jogát, hogy véleményét kifejthesse, még akkor sem ha az  - reményeink szerint - a választás eredményére kihatással lehet."

Szombathely, 2010. március 9.                                              

Együtt Szombathelyért Egyesület
Dr.Gyimesi József elnök