Hírek

Bállépés - Sajtóközlemény

2011. január 10., 10:31
Pénteken a Városháza kommunikációs vezetője nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz. Az ott leírtakkal szemben önkormányzati képviselőként eddig nem adtam ki semmilyen közleményt az összevonat városi és megyei bállal kapcsolatban.

A közlemény kibocsájtója a Lehet Más a Politika Vas Megyei és Szombathelyi Szervezete volt. Természetesen szervezetem közleményével egyetértek. Riasztónak tartom azt, hogy a város báljáról a magas belépőjegyek miatt kiszorítják az átlagos, vagy annál kevesebb keresetűeket. Rossz jelnek vélem, hogy ezek alapján a város politikai elitje nem hajlandó együtt bálozni az átlag szombathelyi polgárral. A rendezvényt ezért bállépésnak tartom.

A kommunikációs vezető közleményében azt írja, hogy a jegyárak nem emelkedtek háromszorosára. Ez igaz, az LMP tévedett, mert az összeg ennél is nagyobb mértékben változott. Az igazság az, hogy 2010-ben lehetett már 4.200 forintért is belépőt váltani a bálra. Ennek a háromszorosa is kevesebb, mint az idei ár…

Annak azonban örülök, hogy az LMP közleményének kibocsájtása után a szombathelyi városvezetés bejelentette, hogy a bálon befolyt összeggel megyei gyermekvédelmi intézményeket fognak támogatni. A bálon nem veszek részt a fenti kifogásaink miatt, amennyiben azonban a városvezetés megjelöli pontosan azokat az intézményeket, akiket a bevétellel támogatni kíván, én is felajánlok számukra 15.000 Ft-ot, a belépőjegy árát.


2011. január 8.

Horváth Zoltán
önkormányzati képviselő, Szombathely Megyei Jogú Város
Lehet Más a Politika