Hírek

Bemutatkozott a munkaügyi központ új vezetője

2010. november 11., 17:00
Novembertől új főigazgatója van a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központnak. Rimányiné Somogyi Szilvia csütörtökön mutatkozott be a szombathelyi sajtó képviselőinek és felvázolta a megoldandó régiós munkaügyi feladatokat.
Bemutatkozott a munkaügyi központ új vezetője

Az új vezető szerint a strukturális átalakulás az egyik nagyszabású kihívás számára és a többi regionális vezető számára is, hiszen a kormányzati szándék, hogy a kormányhivatalokba integrálódnak a regionális, majd a megyei központok is. Rimányiné Somogyi Szilvia hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a cégekkel történő kapcsolattartást a régióban, és javítani  kell a nyelvi oktatást. A legfontosabb feladat azonban, hogy növeljék a foglalkoztatottak számát. Míg Ausztriában 100 emberből 72, addig nálunk alig 55 dolgozik a legfrissebb adatok szerint-mondta a főigazgató.