Hírek

Bemutatta képviselő-jelöltjeit az Éljen Szombathely Egyesület

2019. június 12., 14:25

A változás érdekében mindenhol az esélyes jelölt mögé áll be az Éljen Szombathely Egyesület ősszel - hangsúlyozták sajtótájékoztatójukon. Eszerint változtattak most egyéni jelöltjeik névsorán, listájuk élén pedig szimbolikus személy áll majd.

Bemutatta képviselő-jelöltjeit az Éljen Szombathely Egyesület

“Mindig a nagyobb közösség érdekeit kell nézni” - idézte Kiss Péter néhai kancelláriaminiszter, egykori barátja szavait Nemény András kedden az Éljen Szombathely Egyesület jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Kiderült, hogy az összefogás szimbólumaként emlegetett László Győző az ÉSZ listavezetője lesz ősszel, mostani körzetében nem indul el. Nem állítanak tehát jelöltet Czeglédy Csaba ellen, aki függetlenként száll ringbe. A lista második helyén a DK-s Szuhai Viktor áll majd. Nemény András polgármesterjelölt kihangsúlyozta, hogy a mostaninál jobb utakat, korszerűbb játszótereket, elegendő számú bérlakást, több parkolót és egy hosszú távú közlekedési koncepciót szeretnének, amelyek mind szerepelnek majd a készülő választási programjukban is.  Tóth Kálmán egyesületi elnök bemutatta a kiszélesedett szövetség további jelöltjeit: az MSZP-s Horváth Somát, a momentumos Nagy Donátot, az LMP-s Németh Ákost, Pavelkovits Petrát a Magyar Kétfarkú Kutyapárttól, Varga Tamást a V, mint Vas képviseletében, Szabó Györgyöt a Szolidaritástól, és Kozma Gábort az Éhen Gyula Körből.

Elhangzott, hogy a Jobbikkal eredményesen együttműködnek - egyelőre csak a bizottságokban és a közgyűlésben, de arra számítanak, hogy folytatódik a közös munka a város érdekében.