Hírek

Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek

2020. január 23., 13:38

Császár Tamás, a Zala Megyei Kórház Geriátria, Krónikus Belgyógyászat és Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa kapta idén A Test és a lélek orvosa - Boldog Batthyány-Strattmann László-díjat. Körmenden rendezték az ünnepséget, ahol a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház több orvosa, szakdolgozója is részt vett.

Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek

Boldog Batthyány-Strattmann László orvosként és emberként is példa. Több ezer beteget gyógyított meg, a rászorulókat pedig támogatta is. Mindehhez a hitből merített erőt. Ezért nevezték el róla a Szombathelyi Egyházmegye által 2018-ban alapított egészségügyi díjat

Székely János megyéspüspök
“A Biblia arra tanít, hogy test és lélek elválaszthatatlan. És gyógyítani nem csak diagnózisokat jelent, hanem az egész embert kellene gyógyítani. Éppen ezért is lett a díj neve test és lélek orvosa, és olyan orvosakat szeretnénk jutalmazni, akikben ez a lelkület is megvan. Amellett, hogy nagyszerű orvos szakmailag, emberségében, hitében is kifejeződik ez, hogy a lelket is gyógyítja, az egész embert.”

Batthyány-Strattmann László halálának napja – január 22-e - az orvosok és egészségügyi dolgozók találkozója is egyben a Szombathelyi Egyházmegyében. A test és lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díjat harmadik alkalommal ítélték oda. A kitüntetést Császár Tamás, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház osztályvezető főorvosa vehette át sok évtizedes kiemelkedő szakmai munkássága és hitvalló keresztény élete elismeréseként.

Császár Tamás
“Szeretni kell az idős, elesett embereket. Mindig ez motivál. És nagyon örülök, amikor egy idős ember asztalán a kórházban látok imakönyvet, szentkönyvet. És mindig én is bátorítom őket, hogy a Jóistenhez kell imádkozni, meg a mi segítségünk révén biztosan jobb állapotba fog kerülni.”

Idén emlékezünk a herceg születésének 150. évfordulójára,a következő évben pedig halálának 90. évfordulójára. Ezért Körmend Város Önkormányzata a 2020. és a 2021. évet, Batthyány-Strattmann László emlékévekké nyilvánította.