Hírek

Bolyaisok nyerték az elsősegélynyújtó versenyt

2017. szeptember 20., 15:19

A Bolyai Gimnázium diákjai nyerték az Országos Elsősegélynyújtó Versenyt ifjúsági kategóriában. A 12. évfolyamos fiatalokból álló csapat egy 20 állomásos körpályán, élethű baleseti szituációkban adott számot elméleti és gyakorlati ismereteiről Kaposváron.

Bolyaisok nyerték az elsősegélynyújtó versenyt

"El tudod mondani, hogy mi történt?"

Egy szórakozóhelyen lettek rosszul ezek a fiatalok. A földön fekvő lány drogozott, és eszméletét vesztette, a másikuk asztmás rohamot kapott. – A gimnazisták most csak imiitálják ezt a helyzetet -  az országos versenyen ez volt az egyik szituáció, ahol szakszerű segítséget kellett nyújtaniuk. A Magyar Vöröskereszt által szervezett megmérettetésen elméleti és gyakorlati feladatokat is kaptak.

Kocsis Macó
Minden évben szerepel a gyakorlati kárhelyek között egy tömeges balesetnek a felszámolása, úgy hogy a 3 csapat a megyéből szintén együtt kell, hogy dolgozzanak, tehát egy általános, egy középiskolás és egy felnőtt csapat van a megyében, együtt haladunk az állomásokon, és ezen a tömegbaleseten egy csapatként kell együtt dolgoznunk.

A nyertes csapat tagjai 12. évfolyamos diákok. 6-7 éve járnak az iskolai szakkörbe, hetente gyakorolnak, de azt mondják, nem lehet minden helyzetre felkészülni, mindig vannak váratlan  feladatok.

Fodor Lili Anna
Amit én az egyik legjobb szituációnak tartok, egy bizonyos ok miatt, az egy hepatitis c-gyanús motoros ütött el egy hallássérültet és egy süketnémát, ami szerintem azért mindenképpen fontos, mert most már igyekeznek az elsősegélynyújtásba is belevenni a fogyatékkal élő embereket.

Az elsősegélynyújtásnak komoly hagyománya van a Bolyai Gimnáziumban. A diákok már évek óta az élmezőnyben végeznek az országos versenyeken. A szakkörben először anatómiai ismereteket kapnak, sérülésekről, betegségekről tanulnak, majd gyakorolják a sebkötözést, az újraélesztést.

Stumpfel Zsoltné elsősegélyt oktató tanár
Szituációs gyakorlatokat végzünk, ami azt jelenti, hogy minden szituációt eljátszanak, imitálnak, sérüléseket, sebeket, kommunikálnak, és azt gondolom, hogy ez a lényege ennek a felkészülésnek, hogy mindent élőben megpróbálunk eljátszani.

A szakkörön tanultakat a legtöbben már éles helyzetben is alkalmazták, azt mondják, nincs annál jobb érzés, mint amikor segíteni tudnak másokon.