Hírek

Bringa Akadémia munkafüzet

2017. október 17., 14:29

Bemutatták a Bringa Akadémia tananyagát összefoglaló új munkafüzetet a Gothard Jenő Általános Iskolában. A szükséges újításokról, valamint a program bővítéséről és a testnevelő tanárok tervezett továbbképzéséről sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek.

Bringa Akadémia munkafüzet

A munkafüzetek tananyagát tavaly dolgozták ki a szakemberek, és a múlt tanévben használták először a tanárok és diákok a Gothard-iskolában, valamint további 3 intézményben, ahol szintén testnevelésóra keretében oktatják a kerékpáros ismereteket.

Abelovszky Tamás - programvezető, Vuelta Sportiroda
"Viszonylag sok visszajelzést kaptunk, hogy mi az, amit lehetne javítani ezen a munkafüzeten, mi az amivel lehetne bővíteni, mi az az ismeret, amire nem feltétlenül van szükség ebben az életkorban és ennek alapján átalakítottuk a tavalyihoz képest a munkafüzeteket, ez készült el tegnapra, tehát gyakorlatilag frissen a nyomdából idehoztam ezeket a füzeteket Szombathelyre."

A program 2 évvel ezelőtt kezdődött az országban elsőként a Gothard-iskolában. Az első lépés a testnevelő tanárok továbbképzése volt, amelynek szintén a kámoni oktatási intézmény adott otthont - mondta a sajtótájékoztatón a sportért felelős alpolgármester és kiemelte: a program kiszélesítése érdekében további szakemberekre van szükség.

Koczka Tibor - alpolgármester
"Ha tovább akarunk lépni, akkor a képzésre nagy hangsúlyt kell fektetni, azon dolgozunk, hogy 10-12 testnevelő november folyamán kapjon egy olyan képzést, hogy jövő szeptembertől újabb helyeken sikerüljön beindítani a Bringa Akadémiát."

A Gothard-iskolában ma már 7 osztályban több mint 180 gyerek vesz részt 5. testnevelési óra keretében a Bringa Akadémia képzésben.