MNB - 2
MNB

Hírek

Dédapáink nagy háborúja

2018. december 13., 14:38

Ezzel a címmel mutatták be az egykori Vas megyei katonákat, mégpedig az utódok szemszögéből. A könyvet családi legendáriumok emlékeiből szerkesztették össze.

Dédapáink nagy háborúja

Bár lezárult a nagy háborús emlékév, nem merülnek felejtésbe a vasi családok hőseinek emlékei. Az eseménysorozat egyik főszervezője a könyv megszületéséről beszélt.

Jagadics Péter - ny. alezredes, szerkesztő
“Január 9-én Harangozó Bertalan kormánymegbízott meghirdetett egy pályázatot Dédapáink nagy háborúja, háborús történetek címmel, aminek az a lényege, hogy még a családi legendáriumokban, padlásokon, fiókokban fellelhető I. világháborús, százéves emlékek ne menjenek veszendőbe.”

Tíz munka érkezett erre a pályázatra, aminek a felét ítélték a szakértők megjelenésre alkalmasnak. Az öt alkotót és felkészítőiket díjazták az ünnepségen.

A megyei közgyűlés elnöke, Majthényi László az I. világháború történelmi emlékeiről és a harcok emberi oldaláról beszélt.

Majthényi László - elnök, Vas Megyei Önkormányzat
“Emberközelbe hozza a háborút, hogy ebben a háborúban emberek vettek részt, és ezek az emberek katonák voltak, apák voltak, nagyapák voltak, asszonyokat hagytak ott, édesanyjukat hagyták ott, feleségüket, gyermeküket hagyták ott, és sokan nem tértek vissza.”

Nagy az adósságunk - ezt mondta Harangozó Bertalan a kötet bemutató ünnepségén. A kormánymegbízott azt mondta, rendkívül fontos, hogy a nemzet és a családok se felejtsék a múltat.

Harangozó Bertalan - kormánymegbízott
“A szomorú az, hogy ezek a harcterek akkor is, lényegében a történelmi Magyarország határain túl folytak, és ezek a harcterek, temetők ma meg végképp a történelmi Magyarország határain túl vannak, a trianoni határokról már nem is beszélve.”

Puskás Tivadar polgármester a hősök tiszteletére hívta fel a figyelmet. A Szülőföld kiadó karolta fel ezeket az írásokat, amelyeket a családi legendáriumok ihlettek - ebből született a Dédapáink nagy háborúja című emlékkötet.